
100 nap után – egyenlőre úgy fest – a hétvégén végre hazaköltözünk. Nem azért végre, mert ne lett volna elsőosztályú a szállás és az ellátás a szomszédban, de azért az otthon, az otthon. Ebből kifolyólag az elmúlt 2 hétben reggeltől estig hol kislapáttal, hol porszívóval, hol felmosó vödörrel a kezemben mászkáltam tüntetőleg a festő, az asztalosok és a villanyszerelők között, jelezvén, hogy igyekezzenek, mert mostantól a munkaidejük egyenesen arányos a jelenlétemmel. Persze ez nem azt jelenti, hogy ellenőrizni akarnám, hogy mit, mikor és mennyi ideig csinálnak, csak érezzék a törődést.
A nagy takarítási láz, és a mesterek kedélyállapotának borzolása közben teljesen kiment a fejemből, hogy egész héten nem főztem. Ami mondjuk nagyduzzogva, de túlélhető állapot, de bakker, hogy lesz így recept!? Hát persze, hogy úgy, hogy a sógor a héten is brillírozott a konyhában, és a tálalás mellé küldte a receptet is. Életmentő.
Ahogy a tegnap esti köszi, nem vagyok éhes, mit főztél? saslikot? …akkor mégis… vacsora, és a fröccs is, amivel mindig várnak. Szerintem a népi Kína teljes területén letöltendőt adnának érte, ha ezt valaki kínai kajának hívná, de mindegy, ez vállalható kockázat cserébe azért, hogy ezt az ételt legalább a családom minden tagja szereti.
Hozzávalók
- 1/2 kg kacsamell belső filé. Így árulják a boltban. Nem érdemes egész, bőrös kacsamellet venni ezért a kajáért, ha mégis azt sikerült, semmi pánik, hozd csak át nekem és én szívesen megsemmisítem, hogy ne kelljen vele vesződnöd. 😉
- 2 sárgarépa
- 2 zsenge cukkini (és/vagy brokkoli és/vagy gomba és/vagy kaliforniai paprika…)
- hagyma, félholdakra vágva
- újhagyma (csak a zöldje)
- 1-2 zellerszár
- 2 gerezd fokhagyma, apróra vágva
- 1 darab friss gyömbér, (reszelve, hogy ne tudják kipiszkálni a kajából :))))
- chili (ha bírjátok)
- só ízlés szerint
- őrölt bors ízlés szerint
- szójaszósz
- 500 g basmati rizs
Ch teljes mennyiségben: 398 g

Elkészítés
Legelőször is a rizst forró vízzel leöntöm és lefedem, amíg az összes többi hozzávalót szépen felvágom. A répát ferdén, félkarikákra, a cukkínit negyed szeletekre, a hagymát félholdakra, az újhagyma zöldjét pedig ferdén kb. 2 centis darabokra szoktam vágni. Nyilván elegánsabb lenne mindent gyufaszál méretűre kaszabolni, de akkor nincs kész a kaja fél óra alatt és kitör a lázadás. Érdemes tálakba csoportosítani a hozzávalókat aszerint, hogy mikor adod az ételhez, hogy egy mozdulattal beleboríthasd a wokba őket, amikor rájuk kerül a sor, mert amikor felhevíted a wokot, onnantól gyorsan történnek a dolgok. 1. csapat: csíkokra vágott kacsamell filé. 2. csapat: hagyma, gyömbér, fokhagyma, (chili). 3. csapat, a keményebb csávók: répa, szárzeller. 4.csapat, a puhák: kukkíni, újhagyma. (Gombával, brokkolival, több színű kaliforniai paprikával is el bírnám képzelni, de ezek némelyikét a gyerekek kipiszkálnák belőle és akkor oda a „kivételesen-az-egész-család-ugyanazt-eszi” élmény.)
Rizsről leöntöm a vizet, szűrőben a csap alatt lemosom róla a keményítőt és odateszem főni. Még azelőtt elzárom, hogy beszívja az összes vizet, a maradék hőn szépen készre párolódik és ami fontosabb, nem kell rá figyelni, amikor a wokkal ügyezel. Érdemes jó minőségű rizst venni, sokat hozzátesz az étel ízéhez. Az is fontos, hogy ismerd meg a rizst, amit használsz, akciós diszkontáruházas basmatival hoztam már szégyent magamra ugyanazzal a technikával, ami előtte százszor hibátlanul működött a kedvenc rizsemmel. Nem a másik rizs volt rossz, én nem figyeltem rá eléggé.
Wokot (vagy öntöttvas lábost) felforrósítom, kacsát magas hőn 2 adagban lepirítom, de épp csak annyira, hogy a külseje megpiruljon, a belseje viszont ne száradjon ki. Kb. 2 perc, amikor már éppen nem látsz rózsaszín foltokat, akkor jól is van. Zsíradék opcionális: jó a kacsazsír, szezámolaj, mogyoróolaj, … már ha van otthon és nem felejtek el venni, mikor elfogy. Nem sózom, csak miután kivettem egy tálba, nehogy levet eresszen a wokban. Nem jó az összes kacsát egyszerre belepúpozni, mert akkor nem pirul, hanem párolódik és csak levet ereszt és kiszárad. Igen, jól látod, a kacsával kapcsolatban súlyos „leveteresztési” fóbiám van.
Ha kész a kacsa, újabb adag olaj a használt wokba és mehet bele az 2. tálból a hagymagyömbérfokhagyma(chili). Folyamatos kevergetés mellett fél perc alatt felkaparom a kacsa letapadt pörzsanyagait a hagymával, az egész cucc elkezd szépen pirulni és kiér az illata a nappaliba, amiből a gyerekek már tudják, hogy T-5 percnél járunk, lehet állni nekifele megteríteni. Mehet bele a répaszárzeller, folyamatos kevergetés, amikor látod, hogy 1-2 helyen már megkapta, jöhet a cukkíniújhagyma, szintén 1-2 perc, aztán szójaszósszal meglocsolod és visszateheted bele a kacsát a tál alján összegyűlt levével együtt. Összeforgatod, sóval-borssal beállítod a végső ízeket és kész. A zöldségek teljesen nem puhulnak meg, csak épp nem maradnak nyersek, ez így van jól. Lesz egy kis leve is a kacsából és a zöldségekből, ha többet szeretnél, alaplével lehet tuningolni és kevés vízzel elkevert étkezési keményítővel be is sűrítheted olyan „kínaibüfésre” a cuccot.
Bár végig magas hővel dolgozol, wokban sütni egyáltalán nem akkora para, mint amekkorának a partvonalról látszik. De NO multitasking, végig oda kell rá figyelni. Igen, mind az 5 percig. 🙂 Amikor úgy érzed, elkezdene égni benne a kaja, kicsit lehúzod a lángról/kerámiáról/indukciósról vagy löttyintesz bele egy kis vizet. Igazából csak a fokhagyma kritikus, mert a hús és a zöldségek a víztartalmuk miatt úgysem égnek keserűre egy pillanat alatt. Kivéve, ha magára hagyod a rendszert. Mert akkor tényleg odaég a pipacsba az egész és jön a kudarc, szégyen, felvágott erek, árvák zokogása…
Rizst egy villával fellazítod, mély tányérban tálalod a zöldséges kacsával. Pálcikával eszed, hogy legalább a megevés legyen autentikus, ha már a kaja nem az… Jó8vágyat.
Ezek a receptek is érdekelhetnek
Görög gyros pitában
Diab diéta a la Panka házi pitával készített gyrost, görög salátával, tzatzikivel és répasalátával. Ilyen egy igazi vitaminbomba ebéd!
Pirított csirke kesudióval
Szója, gyömbér és fokhagyma adja az alapízeket ebben az ázsiai zöldséges ételben. Ha nincs otthon rizsborotok vagy szezámolajotok, nyugodtan hagyjátok ki a receptből!
Kukoricapelyhes ropogós csirkemellfalatok
A legendás KFC-csirke újjáéledt Panka konyhájában. A kukoricapehelytől olyan ellenállhatatlanul roppanós a bundája.
Heti menüsor diabos gyermekeknek oviba, suliba
Ha mindennap te csomagolod az ételt diabéteszes gyermekednek az oviba, suliba, néha jól jön egy kis külső inspiráció, új receptötlet!
Fahéjas-szilvás pite
A legjobb dolog, ami a szilvával történhet, hogy fahéjjal megszórva pite készül belőle. Diab diéta a la Panka cukormentes sütije.
Mézes-mustáros csirke
Ma már mindennek van diétás veriója! Diab diéta a la Panka mézes-mustáros csirkéjébe mézpótló kerül, hogy Panka diabéteszes lánya is ehessen belőle.
Baconben sült sajtos-tejfeles csirkemell
Gyors és ütős főétel, ami salátával tálalva szinte 0 gramm szénhidrát. Így az ebédbe egy kiadós desszert is belefér!
Almás-pisztáciás kosárka
Egy rém egyszerű Diab diéta a la Panka-desszert, amit készíthetünk diétás verzióban, mézpótlóval, és hagyományos módon, hogy mindenki örüljön!
Wokban sült zöldséges tészta csirkehússal
Ha valami ázsiaira vagy csak változatosságra vágytok, ez a Diab diéta a la Panka recept könnyen elkészíthető, bátran álljatok neki!
Támogasd a munkánk!
Csatlakozz közösségünkhöz önkéntesként, ha teheted, adománnyal segítsd alapítványunkat, vagy cégeddel vegyél részt egy-egy projektünk megvalósulásában! Nézd meg, mennyi mindent tudunk megvalósítani a támogatásoddal!