
A szomszéd főztje Wokkal jobb!
Eljött az alkotói válság, no meg a top 700 ideje, így, ha nem az egyik, akkor a másik miatt nem kerül sor a főzőcskére. A héten rendben elindult az egyetem is, leánygyermek menetrendet váltott, és nem ér haza ebéd szempontjából értelmezhető időben, inkább eszik bent Pesten, így már csak apukát kellene eltanácsolnom valami rafinériával az ebédlőasztaltól, és hétköznap nem is lenne a gond a főzőcske.
Tegnap meg is kezdtem a hadműveletet, a saját fegyverét alkalmaztam. Két sor között az excelben rendeltem ebédre pizzát. Így a problémám fele meg is oldódott (bár megfordult a fejemben, hogy lefotózom, és erre a hétvégére ajánlom nektek is, hogy rendeljetek azt) de inkább telefonos segítséget kértem.
Laci báttya amikor nem elnökvezérigazgatóúr, és nem diplomás sörfőzőmester, akkor lájfgárd. Nem a – piros fecskében – síppal a szájában ülős, hanem a vasalt inges, borospohárral és/vagy fakanállal a kezében konyhában álldogálós. Mindig van egy mentő ötlete (lehet több bort kéne igyak én is…), ha hirtelen mégse, már veszi is elő a szakácskönyvet.
Nem Horvát Ilonát, azzal túlélni lehet, nem inspirálódni. Az Ő könyvei különleges recepteket tartalmaznak. Gondolom én, mert mind külföldiül van írva, de ami eddig kisült belőle, arra sose volt panasz. (Azt, hogy cserébe egész éjjel receptet fordítottam… hagyjuk is.) Köszi Laccci!

A receptet ebben a könyvben találta Panka
Hozzávalók (4 fő részére)
- 10 dkg kukoricakeményítő
- 10 ml szója szósz
- 15 ml rizsbor vagy száraz sherry
- 1 ml szezámolaj
- 30 ml napraforgóolaj
- 1 db vöröshagyma, szeletekre vágva, majd szétválasztva
- 1 db sárgarépa, szeletelve
- 1 gerezd fokhagyma, összetörve
- Kis darab reszelt, friss gyömbér
- 60 dkg kicsontozott csirkemell vékony csíkokra vágva
- 300 g brokkoli, rózsákra szedve
- 10 dkg kesudió
- 200 ml csirkealaplé (nincs otthon? Sebaj, ördögtől való leveskocka forróvízben feloldva pont jó lesz)
- 1 db zöldhagyma, szeletelve

Elkészítés
Kukoricakeményítőt, a szójaszószt, a rizsbort és a szezámolajat egy kis tálban elkeverjük félretesszük, és magára is hagyjuk.
A wokot előmelegítjük, majd mehet bele a napraforgóolaj. Ha felmelegedett, beledobjuk a vöröshagymát és a sárgarépát, kevergetve 3-4 percig nagy lángon pirítjuk, végül adjuk hozzá a fokhagymát és a gyömbért is, és pirítsuk még 1 percig. A pirított zöldségeket tálba szedjük, és félretesszük.
A wokban felforrósítjuk az olajat, és hozzáadjuk a csirke csíkokat, kevergetve készre pirítjuk, majd ezt is a zöldséges tálba szedjük.
Brokkolit és a kesudiót a wokba dobjuk, és pirítsuk meg nagy lángon kb. 2 perc alatt (perszehogykevergetve). Húzzuk őket a wok oldalára, öntsük a wokba a csirke alaplevet, dobjuk bele a zöldhagymát, és borítsuk bele a kukoricakeményítős keveréket is. Kevergetve felforraljuk, amíg a keverék besűrűsödik.
Túrhatod is vissza bele vissza a brokkolit és a kesudiót, majd mehetnek vissza az összecsirkézett zöldségek is, amíg újra át nem melegszenek.
Basmati rizzsel vagy rizstésztával tálaljuk.
Ch teljes mennyiségben (köret nélkül): 144 g
Ch egy adagban (köret nélkül): 36 g
Ezek a receptek is érdekelhetnek
Görög gyros pitában
Diab diéta a la Panka házi pitával készített gyrost, görög salátával, tzatzikivel és répasalátával. Ilyen egy igazi vitaminbomba ebéd!
Pirított csirke kesudióval
Szója, gyömbér és fokhagyma adja az alapízeket ebben az ázsiai zöldséges ételben. Ha nincs otthon rizsborotok vagy szezámolajotok, nyugodtan hagyjátok ki a receptből!
Kukoricapelyhes ropogós csirkemellfalatok
A legendás KFC-csirke újjáéledt Panka konyhájában. A kukoricapehelytől olyan ellenállhatatlanul roppanós a bundája.
Heti menüsor diabos gyermekeknek oviba, suliba
Ha mindennap te csomagolod az ételt diabéteszes gyermekednek az oviba, suliba, néha jól jön egy kis külső inspiráció, új receptötlet!
Fahéjas-szilvás pite
A legjobb dolog, ami a szilvával történhet, hogy fahéjjal megszórva pite készül belőle. Diab diéta a la Panka cukormentes sütije.
Mézes-mustáros csirke
Ma már mindennek van diétás veriója! Diab diéta a la Panka mézes-mustáros csirkéjébe mézpótló kerül, hogy Panka diabéteszes lánya is ehessen belőle.
Baconben sült sajtos-tejfeles csirkemell
Gyors és ütős főétel, ami salátával tálalva szinte 0 gramm szénhidrát. Így az ebédbe egy kiadós desszert is belefér!
Almás-pisztáciás kosárka
Egy rém egyszerű Diab diéta a la Panka-desszert, amit készíthetünk diétás verzióban, mézpótlóval, és hagyományos módon, hogy mindenki örüljön!
Wokban sült zöldséges tészta csirkehússal
Ha valami ázsiaira vagy csak változatosságra vágytok, ez a Diab diéta a la Panka recept könnyen elkészíthető, bátran álljatok neki!
Támogasd a munkánk!
Csatlakozz közösségünkhöz önkéntesként, ha teheted, adománnyal segítsd alapítványunkat, vagy cégeddel vegyél részt egy-egy projektünk megvalósulásában! Nézd meg, mennyi mindent tudunk megvalósítani a támogatásoddal!