Nem tudom még elengedni ezt a nyár sztorit… Se fizikálisan, se lelkiekben, se kaja téren. 🙂 A „na még egy jó lecsót azért együnk idén utoljára” mondat lassan szállóigévé válik itthon, és hogy a családnak ne jöjjön ki a könyökén a nemármegintlecsó, időnként csavarok rajta egyet. Így lett ma padlizsános lecsó tojással.

Hozzávalók (4 fő részére)
- 1 kg paprika
- 0,5 kg paradicsom (én most befőzőparadicsomot vettem, mert a napsütötte, lédús paradicsomnál csak Toszkána a jobb)
- 1 db közepes padlizsán
- 2 közepes fej vöröshagyma
- ízlés szerint só
- padlizsánt fűszerezni: bazsalikom, kakukkfű, ö.bors, só
- olaj
- 4 db tojás
Elkészítés
Mindent megmosunk.
Sokáig azt gondoltam, hogy ez tök evidens, nem is pazaroltam rá a betűkészletet, de mióta láttam egy két V. Irén gyöngyszemet, nem, nem az.
Szóval mindent is megmosunk.
Padlizsánt megpucoljuk, felkockázzuk, kevés olajon serpenyőbe dobjuk, fűszerezzük sóval, őrölt borssal, kakukkfűvel, bazsalikommal. Amikor elkezd pirulni, tűzről, gázról, villanyról lehúzzuk, és késznek nyilvánítjuk.
Paradicsomot felkockázzuk, tálba, várakozó álláspontra helyezzük. Paprikát kimagozzuk, és tetszés szerint daraboljuk.
Hagymát pucoválás után félbe, majd vékony szeletekre vágjuk, kevés olajon, SERPENYŐBEN (nem, nem abban, amiben a padlizsán lapul, őt békén hagyjuk) üvegesre pároljuk. Üveges híján elég, ha már jónak látszik, és akkor mehet bele bátran a paprika. Nincs fedő, nincs egy kis víz alá, a mai lecsó lényege pont a sült paprika íze lesz.
Sózzuk, sűrűn kevergetjük.
Amikor a paprika elkezd sülni mehet bele a paradicsom is.
Időnként kevergetve türelmesen várjuk, hogy a paprika fedés nélkül megpuhuljon(kb 20-25 perc).
Amikor jónak tűnik beleborítjuk a pirított padlizsánt is.
Tojásokat egyesével beleütjük a raguba, és óvatosan villával addig noszogatjuk, amíg teljesen át nem sülnek.
Ropogós héjú fehér kenyér helyett keresünk valami alternatív mártogatásra alkalmas pékárut hozzá, mert anélkül nem az igazi!
Ch teljes mennyiségben: 89 g
Ch 1 adagban: 22,25 g
Ezek a receptek is érdekelhetnek
Görög gyros pitában
Diab diéta a la Panka házi pitával készített gyrost, görög salátával, tzatzikivel és répasalátával. Ilyen egy igazi vitaminbomba ebéd!
Pirított csirke kesudióval
Szója, gyömbér és fokhagyma adja az alapízeket ebben az ázsiai zöldséges ételben. Ha nincs otthon rizsborotok vagy szezámolajotok, nyugodtan hagyjátok ki a receptből!
Kukoricapelyhes ropogós csirkemellfalatok
A legendás KFC-csirke újjáéledt Panka konyhájában. A kukoricapehelytől olyan ellenállhatatlanul roppanós a bundája.
Heti menüsor diabos gyermekeknek oviba, suliba
Ha mindennap te csomagolod az ételt diabéteszes gyermekednek az oviba, suliba, néha jól jön egy kis külső inspiráció, új receptötlet!
Fahéjas-szilvás pite
A legjobb dolog, ami a szilvával történhet, hogy fahéjjal megszórva pite készül belőle. Diab diéta a la Panka cukormentes sütije.
Mézes-mustáros csirke
Ma már mindennek van diétás veriója! Diab diéta a la Panka mézes-mustáros csirkéjébe mézpótló kerül, hogy Panka diabéteszes lánya is ehessen belőle.
Baconben sült sajtos-tejfeles csirkemell
Gyors és ütős főétel, ami salátával tálalva szinte 0 gramm szénhidrát. Így az ebédbe egy kiadós desszert is belefér!
Almás-pisztáciás kosárka
Egy rém egyszerű Diab diéta a la Panka-desszert, amit készíthetünk diétás verzióban, mézpótlóval, és hagyományos módon, hogy mindenki örüljön!
Wokban sült zöldséges tészta csirkehússal
Ha valami ázsiaira vagy csak változatosságra vágytok, ez a Diab diéta a la Panka recept könnyen elkészíthető, bátran álljatok neki!
Támogasd a munkánk!
Csatlakozz közösségünkhöz önkéntesként, ha teheted, adománnyal segítsd alapítványunkat, vagy cégeddel vegyél részt egy-egy projektünk megvalósulásában! Nézd meg, mennyi mindent tudunk megvalósítani a támogatásoddal!