Tombolaaa (nem, nem a kék, cica, 11, hanem) a nyááár!!! … úgyhogy továbbra is van mire fogni, hogy a lehető legkevesebb időt töltsem a konyhában. Szerintem, de a család szerint az édességről lemondás biztos nem szerepel a következő 10 éves tervben… Nyáron sem! …de… Természetesen vegyük figyelembe az igényeket is.
Nem, nem a csokis, túrós, meggyes, almás variációkról beszélek, hanem arról, hogy el ne felejtsük, hogy augusztusban nem annyira menő ráfűteni a 27 fokos lakásra, így a munka piszkos részét -klíma híján (nem, ez nem a madár)- lehetőleg az esti órákban végezzük. Ebből egyenesen következik, hogy éjszakai műszakban csakis gyorsan, valami finomat elv alapján készülhet sütemény. A munka része elenyésző, miután összedobtuk, ügyesen sütkérezik felügyelet nélkül a sütőben, így közben van idő a láblógatásra (lakást szellőztet, vasal, virágot locsol)!

Hozzávalók a tésztához
- 200 g dia-wellness -50% liszt
- 50 g eritrit
- csipet só
- 1 m.k. sütőpor
- 150 g vaj
- 1 tojássárgája
A hozzávalókat gyors mozdulatokkal összedolgozzuk, majd 30 percre békén hagyjuk. Ha tél lenne, azt mondanám, hogy ne tegyük a hűtőbe, csak hűvös helyre, mert nyújtás közben ő törődős lesz, mi meg idegesek, de most tegyük be, mert, az olvadt vajas tészta is, pont annyira idegesítő! Sütőt előmelegítjük 190 °C-ra.
A kapcsos tortaformát (nálam 24 cm-es) – hosszú körmökre való hivatkozással – gyerekkel kivajaztatjuk. (A forma nagysága illetve a körmök hosszúsága jelentéktelen a cselekmény szempontjából, gyerek vajaz!) Nyújtsuk ki a tésztát, és béleljük ki a tortaforma alját, úgy, hogy a tészta felnyúljon 3-4 centit a forma falára. Szurkáljuk meg, (hogy érezze a törődést) és süssük elő, amíg aranysárga nem lesz.

Közben elkészítjük a túrótölteléket…
- 500 g tehéntúró (félzsíros)
- 90 g étkezési keményítő
- 200 g eritrit
- 500 ml 1,5%-os tej
- 400 ml tejföl (12%-os)
- 1 db citrom reszelt héja (sas is jó, de mindig a héjában van a legtöbb vitamin)
- 2 db tojás
- 2 e.k. vanília aroma
A krém összetevőit tetszőleges sorrendben tálba borítjuk és botmixerrel alaposan összezavarjuk. A tölteléket a formába öntjük (igen normális, hogy folyik, nem, nem csesztünk el semmit) kb 90 – 100 percig sütjük 190 °C-on, légkeverés nélkül. Ha sütés közben nagyon sötétedne a teteje, fedjük le sütőpapírral, vagy alufóliával! Ha ez se segít az utolsó fél órában elég neki már a 160°C is. Ha megsült, hagyjuk kihűlni. Ezt a mondatot az én családom még mindig nem tudja értelmezni. Éjfélkor SE!
Ch teljes tortában: 222 g
Ch (12 szeletre vágva) 1 szeletben: 18,5 g
Ezek a receptek is érdekelhetnek
Görög gyros pitában
Diab diéta a la Panka házi pitával készített gyrost, görög salátával, tzatzikivel és répasalátával. Ilyen egy igazi vitaminbomba ebéd!
Pirított csirke kesudióval
Szója, gyömbér és fokhagyma adja az alapízeket ebben az ázsiai zöldséges ételben. Ha nincs otthon rizsborotok vagy szezámolajotok, nyugodtan hagyjátok ki a receptből!
Kukoricapelyhes ropogós csirkemellfalatok
A legendás KFC-csirke újjáéledt Panka konyhájában. A kukoricapehelytől olyan ellenállhatatlanul roppanós a bundája.
Heti menüsor diabos gyermekeknek oviba, suliba
Ha mindennap te csomagolod az ételt diabéteszes gyermekednek az oviba, suliba, néha jól jön egy kis külső inspiráció, új receptötlet!
Fahéjas-szilvás pite
A legjobb dolog, ami a szilvával történhet, hogy fahéjjal megszórva pite készül belőle. Diab diéta a la Panka cukormentes sütije.
Mézes-mustáros csirke
Ma már mindennek van diétás veriója! Diab diéta a la Panka mézes-mustáros csirkéjébe mézpótló kerül, hogy Panka diabéteszes lánya is ehessen belőle.
Baconben sült sajtos-tejfeles csirkemell
Gyors és ütős főétel, ami salátával tálalva szinte 0 gramm szénhidrát. Így az ebédbe egy kiadós desszert is belefér!
Almás-pisztáciás kosárka
Egy rém egyszerű Diab diéta a la Panka-desszert, amit készíthetünk diétás verzióban, mézpótlóval, és hagyományos módon, hogy mindenki örüljön!
Wokban sült zöldséges tészta csirkehússal
Ha valami ázsiaira vagy csak változatosságra vágytok, ez a Diab diéta a la Panka recept könnyen elkészíthető, bátran álljatok neki!
Támogasd a munkánk!
Csatlakozz közösségünkhöz önkéntesként, ha teheted, adománnyal segítsd alapítványunkat, vagy cégeddel vegyél részt egy-egy projektünk megvalósulásában! Nézd meg, mennyi mindent tudunk megvalósítani a támogatásoddal!