Szülinapos
Alkalomhoz illően ma egy tortával készültem. Gyertya nélkül, mert a korom csak a kéményseprőt érdekli. Idén azért gesztenyetorta, mert karácsonykor végül megint az aszaltszilvával töltöttet választották, így a fagyasztóban ott lapult szomorúan ez a cukormentes maradék. Ünnepek alatt egyszer már megfordult a fejemben, hogy csak úgy megcsinálom, de rájuk nem jellemző módon, szinte már tiltakoztak a még édes ellen.
Jó, az igaz, hogy közben karácsonytól szilveszterig elkoptatták a télikertből a 8 személyre nyitott asztalról a mindent is, így annyira nem vettem zokon az ellenállást.
Ha minden úgy lenne, ahogy azt Móricka elképzelte, épp Cipruson lógatnám a lábam – szűk családi körben -… de a wizz air felülírta a Jézuska terveit, így ráérek turkálni a fagyasztót, és jól meg is érdemlem a búfelejtőt.
Ez az a torta, amit simán kérhettek embertől szülinapos megmozdulásra, mert semmilyen konyhai előképzettséget nem igényel. Mondjuk, azért nem árt, ha be tudja gyújtani a tűzhelyt, vagy elindítani az indukcióst akkor is, ha gyerekzáras. Szóval tuti, ami biztos, azt inkább kapcsoljátok ki, mert Tarzan erős, de simán kifog rajta a főzőlap.

Hozzávalók
Gesztenyealap
- 40 dkg cukormentes gesztenyemassza (nem reklám, de Spar)
- 25 dkg kekszmorzsa (cukormentes)
- 10 dkg vaj
- 15 ml rumaroma
- 2 ek tej
- 2 e.k. negyedannyi édesítő
Vaníliakrém
- 9 dl tej
- 2 tasak vaníliás pudingpor
- 2 e.k negyedannyi
- 2 e.k margarin
Hab
- 400 ml hideg habtejszín
- 1 csomag habfixáló

Elkészítés
Tejszínt tegyük a hűtőbe előző nap. Ha elfelejtettük, akkor most a fagyasztóba, amíg sorra kerül, és keressünk valakit, de izibe, aki kemény habbá veri. Szívás lesz, de neki ezt nem kell elárulni. Ártatlan boci szemekkel, hosszan pislogva, angyali mosollyal, csak szépen kérni. Semmi magyarázkodás. Csak a tények. Segítesz? Köszi! (amúgy hidegen is combos, de úgy azért eggyel könnyebb)
Ha találtunk gyanútlan habverőt a későbbiekre, eshetünk is neki a pudingnak. Pudingport és negyedannyit lábosba borítjuk és nyakon öntjük 2 dl tejjel. Kézi habverővel simára keverjük, majd hozzáadjuk a maradék tejet. Tűzre dobjuk, állandó kevergetés mellett sűrűre főzzük. Tűzről levesz, vajat a tetejére dob, lefed, hűlni hagy.
Amíg a puding hűl, elkészítjük az alapot. Gesztenyemasszát, kekszet, vajat, rumaromát, tejet keverjük össze. Sok rontási lehetőség nincs benne, egy inkább morzsálódós, de már összeállni látszó masszát kapunk. Tortaformába borítjuk (vagy, ha nem alkalomra készül, simán egy magasfalú 25×30-as tepsibe), és elsimítjuk. Hűtve tároljuk.
Tejszínt – gyanútlannal – kemény habbá veretjük. Félkeménységnél apránként mehet bele a habfixáló!
Ha a puding kihűlt, vajjal simára keverjük és a gesztenyés masszára borítjuk. Tetejére mehet a tejszínhab és a csokiszórás.
1-2 órát hűtőben rejtegessük a kíváncsi szemek elől, de másnap még finomabb!

Ch teljes mennyiségben: 385 g
Ch 1 szeletben (12 szeletre vágva): 32 g
Ezek a receptek is érdekelhetnek
Reszelt almás sütemény
Egy aduász sütemény, amelyhez mindig van otthon alapanyag, és amit szabadon turbózhatunk extra feltétekkel.
Kaya (malajziai kókusztojás lekvár) cukormentes karamellel
Gazdag és aromás lekvár, amely tökéletes pirítóshoz, de mehet a buggyantott tojás alá, locsolhatod szójaszósszal, keverheted joghurtba.
Csirkemell fűszeres őszibarack mártással
A csirkemellhez tálalt cukormentes barack kompót püré a kurkumától és a karamellizálódott hagymától lesz mennyei.
Sajtos sonkás tojásos tortilla
Ez a Panka-féle tortilla klassz alternatívája a fullos tojásos reggeliknek vagy akár a melegszendvics-vacsoráknak. Sok salátával tálaljuk!
Post-it alias gumisüti
A cukormentes gumisüti szuper vendégváró, ha diabéteszes gyermek érkezik hozzánk - akár halloween bulira.
Lecsós csirkemell
A nyár utóízeit varázsolja elénk ez az egyszerű főétel Gódor Pankától, amit akár a ránk fonnyadt zöldségekből is összedobhatunk.
Rakott kelkáposzta bulgurral
A diabéteszes diétában legtöbbször bulgurra cseréljük a rizst a rakott ételekben a lassabb felszívódás miatt. Rakott kelkáposzta Diab diéta a la Pankától.
Teljes kiőrlésű ír szódás kenyér
Szuper egyszerű, kelesztés nélküli kenyérrecept azokra a napokra, amikor zárva van a bolt, vagy bekuckózós napot tartunk.
Sült hús meggyszósszal és kuszkusszal
Az egyik kedvenc menzakaja ezúttal cukormentesen és kuszkusszal készült. Íme Diab diéta a la Panka új receptje!
Támogasd a munkánk!
Csatlakozz közösségünkhöz önkéntesként, ha teheted, adománnyal segítsd alapítványunkat, vagy cégeddel vegyél részt egy-egy projektünk megvalósulásában! Nézd meg, mennyi mindent tudunk megvalósítani a támogatásoddal!