Márton nap (libasült és párolt káposzta nélkül)
„A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.”
Ha tudtam volna, hogy ma már csütörtök van, akkor beugrok a zöldségeshez, és lilakáposzta kerül legalább a sültcsirke mellé, de nem… Így itt ma az egyedüli liba én vagyok (nem ehető), és amúgy az osztrák krumplisalátát tökmagolajjal meg sokkal jobban szeretem, így sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom azt a tényt, hogy talán direkt csináltam.

Az Erdapfelsalat nem érdi hagyományos, de legalább a receptje egyetlen nagy meglepetést tartogat, azt, hogy semmi köze a majonézes krumplihoz! Zöldséges híján itt ma se snidling, se lilahagyma, de legalább vöröshagyma és krumpli volt itthon…

Hozzávalók (2-3 adag – jóétvágyúaknak 1…)
- 50 dkg burgonya
- 2,5 dl húsleveslé (leveskockából is jó, ha épp nincs kéznél más)
- 1 fej lila hagyma vagy friss snidling (vagy a kettő keveréke)
- 1 ek. ecet (nekem ennél picit több, mert szeretem, ha nyanyanyú)
- 3 ek. olaj
- 1 teáskanál mustár
- só, bors, édesítő ízlés szerint
Elkészítés
A salátához a krumplit héjában puhára főzzük. Melegen meghámozzuk, és vékony szeletekre vágjuk. Tálba rendezzük, és nyakon öntjük a meleg húslevessel. A mustárt az olajjal, sóval, borssal kikeverjük és a krumplihoz adjuk. Hagymát apró kockákra vágjuk, és mehet ez is bele. Majd beecetezzük, és pöppet megédesítjük. Keverünk rajta párat, amíg krémes állagú nem lesz, majd pár órára betesszük a hűtőbe, és békén hagyjuk.
Tökmagolajjal locsolva az igazi! (Akárhogy is fest…)
Ch teljes mennyiségben: 80 g

Ezek a receptek is érdekelhetnek
Görög gyros pitában
Diab diéta a la Panka házi pitával készített gyrost, görög salátával, tzatzikivel és répasalátával. Ilyen egy igazi vitaminbomba ebéd!
Pirított csirke kesudióval
Szója, gyömbér és fokhagyma adja az alapízeket ebben az ázsiai zöldséges ételben. Ha nincs otthon rizsborotok vagy szezámolajotok, nyugodtan hagyjátok ki a receptből!
Kukoricapelyhes ropogós csirkemellfalatok
A legendás KFC-csirke újjáéledt Panka konyhájában. A kukoricapehelytől olyan ellenállhatatlanul roppanós a bundája.
Heti menüsor diabos gyermekeknek oviba, suliba
Ha mindennap te csomagolod az ételt diabéteszes gyermekednek az oviba, suliba, néha jól jön egy kis külső inspiráció, új receptötlet!
Fahéjas-szilvás pite
A legjobb dolog, ami a szilvával történhet, hogy fahéjjal megszórva pite készül belőle. Diab diéta a la Panka cukormentes sütije.
Mézes-mustáros csirke
Ma már mindennek van diétás veriója! Diab diéta a la Panka mézes-mustáros csirkéjébe mézpótló kerül, hogy Panka diabéteszes lánya is ehessen belőle.
Baconben sült sajtos-tejfeles csirkemell
Gyors és ütős főétel, ami salátával tálalva szinte 0 gramm szénhidrát. Így az ebédbe egy kiadós desszert is belefér!
Almás-pisztáciás kosárka
Egy rém egyszerű Diab diéta a la Panka-desszert, amit készíthetünk diétás verzióban, mézpótlóval, és hagyományos módon, hogy mindenki örüljön!
Wokban sült zöldséges tészta csirkehússal
Ha valami ázsiaira vagy csak változatosságra vágytok, ez a Diab diéta a la Panka recept könnyen elkészíthető, bátran álljatok neki!
Támogasd a munkánk!
Csatlakozz közösségünkhöz önkéntesként, ha teheted, adománnyal segítsd alapítványunkat, vagy cégeddel vegyél részt egy-egy projektünk megvalósulásában! Nézd meg, mennyi mindent tudunk megvalósítani a támogatásoddal!