Melyek az influenza tünetei?

Az influenza hirtelen kezdődik, és a leggyakrabban észlelt tünetei: magas láz, hidegrázás, köhögés, torokfájás, orrdugulás, nátha, izomfájdalom, fejfájás, fáradtság. Idősek és immunhiányos betegek esetében esetenként nem jelentkezik láz. A légúti tünetek mellett néha gyomor-bélrendszeri tünetek is előfordulhatnak, pl. hasmenés, hányinger, hányás. A betegség lappangási ideje általában 1-4 nap, maximum 7 nap.

Ki a leginkább veszélyeztetett?

Az influenzavírust bárki elkaphatja, függetlenül az életkorától, nemétől. Szövődmények is előfordulhatnak bárkinél. A megbetegedés szempontjából a gyermekek, a kórházi ápolást igénylő szövődmények szempontjából a krónikus betegségben szenvedők (közülük is kiemelten az asztmások, elhízottak, cukorbetegek), a várandós kismamák a legveszélyeztetettebb csoportok. Súlyos lefolyású megbetegedés azonban előfordulhat a kockázati csoportokba nem tartozók között is.

Hogyan lehet megelőzni a megfertőződést, illetve a fertőzés terjedését?

  • Az influenza megelőzésének leghatékonyabb eszköze a védőoltás. A betegség kockázata sokkal nagyobb, mint az önkéntes védőoltásé. Beadása bizonyos betegségek, pl. cukorbetegség esetén kifejezetten javasolt és ingyenesen biztosított.
  • Az egyik ok a védőoltásra az egyéni védelem, a másik ok pedig a környezetünkben élők védelme. Vannak ugyanis olyanok, akik nem olthatók (pl. a 6 hónaposnál fiatalabb csecsemők). Ők is fogékonyak a fertőzésekre, és az egyetlen esélyük a védelemre az, hogyha a körülöttük élő személyek nem fertőzik meg őket. Ennek az a módja, hogy ezeket a személyeket beoltjuk influenza ellen. Tehát a nem olthatók számára a védelmet az oltottak biztosíthatják.
  • A fertőzés esélye tovább csökkenthető, ha elkerülik a szoros érintkezéseket és betartják az általános személyi higiénés szabályokat, különös tekintettel a kézhigiénére, a köhögéssel-tüsszentéssel kapcsolatos etikettre. Fontos, hogy a gyermekeket is megtanítsuk a helyes higiénés gyakorlatra:
  • Köhögéskor, vagy tüsszentéskor tartson zsebkendőt a szája és az orra elé (ha épp nincs kéznél, akkor is inkább a könyökhajlatába, és ne a tenyerébe köhögjön/tüsszentsen). Javasolt az eldobható papírzsebkendő használata.
  • Használat után a zsebkendőt dobja a szemétgyűjtőbe, vagy ha ez nem elérhető, akkor az eldobásig lehetőség szerint tartsa egy zárható tasakban.
  • Gyakran mosson kezet meleg vízzel és szappannal, különösen köhögés, tüsszentés, orrfújás és a zsebkendő kidobása után. Ezzel megakadályozhatja, hogy a kezéről a szabad szemmel nem látható kórokozók tárgyakra, felületekre, onnan mások kezére, nyálkahártyájára kerüljenek. Az alkohol-bázisú kézfertőtlenítők is hatékonyak. Ne érintse a szemét, orrát vagy száját a kezével, mielőtt azt megmosná.
    Influenzajárvány idején kerülje az egyébként szokásos üdvözlési formákat (kézfogás, puszi), amelyek szintén növelik a megfertőződés kockázatát.
  • Lehetőség szerint kerülje a betegekkel való közvetlen kontaktust.
  • Rendszeresen tisztítsa meg a gyakran használt tárgyakat, a sok ember által megérintett felületeket (pl. asztal, számítógép billentyűzete stb.).
  • Zárt terekben gondoskodjon a gyakori alapos szellőztetésről.
  • Amennyiben az influenza tüneteit észleli magán, maradjon otthon és tartson távolságot másoktól, ezzel is védve őket a megfertőződéstől.
  • Amennyiben influenzaszerű tünetei vannak, használhat eldobható szájmaszkot olyankor, amikor feltétlenül szükséges a lakását elhagynia, vagy másokkal közeli kontaktusba kerül, esetleg betegvizsgálatra várakozik. Ezzel megelőzheti mások megfertőzését. Az egészségeseknél a szájmaszk használatától még influenzajárvány idején sem várható egészségnyereség.
  • Járvány esetén lehetőség szerint kerülje a zsúfolt helyeket, különösen a zsúfolt zárt helyiségeket, a liftek használatát. Ha módja van rá, tartson nagyobb – minimum 1 méter – távolságot más személyektől.

Védőoltás

A védettség leghamarabb 10-14 nap alatt alakul ki, hatása egy évig tart. Az influenzavírus nagyfokú változékonysága miatt évente ismételni kell a védőoltást, az adott szezonban várható törzs ellen.

A klinikai vizsgálatok és az eddigi tapasztalatok alapján a vakcina lehetséges mellékhatásai (láz, bőrpír, enyhe végtagfájdalom, enyhe fejfájás) sokkal ritkábban fordulnak elő, mint az influenza megbetegedés során kialakuló lehetséges súlyos szövődmények (pl. tüdőgyulladás). A betegség szövődményei súlyosabbak, mint az oltás esetleges mellékhatásai vagy szövődményei.

Mi a teendő, ha influenza tüneteit észleli magán valaki?

Ha a tünetek jelentkeznek, akkor a legfontosabb teendő, hogy a beteg maradjon otthon, igyon sok folyadékot, fogyasszon könnyű, nem terhelő ételeket, egyen sok friss zöldséget-gyümölcsöt és szükség esetén csillapítsa a lázát. Amennyiben a beteg krónikus alapbetegségben szenved, vagy hirtelen rosszabbodni kezd az állapota, vagy szövődmények lépnek fel (pl. néhány napos láztalanság után újból jelentkező, vagy hosszan, 3-4 napon túl elhúzódó láz, fülfájás, nehézlégzés) akkor vegye fel a kapcsolatot a háziorvosával vagy a gyermekorvossal, hiszen az orvos dönthet a megfelelő kezelésről és az esetleges kórházi beutalásról, illetve egyéb gyógyszeres kezelésről. Antibiotikum adására csak bakteriális felülfertőződés esetén (gennyes középfülgyulladás, arcüreg-gyulladás, tüdőgyulladás) van szükség. Fokozottan kell figyelni a higiénés rendszabályok betartására, hogy családtagjait ne fertőzze meg. A lázas csecsemőt, kisgyermeket, várandós nőt, idős- és krónikus beteget feltétlenül látni kell orvosnak. Ebben az esetben nincs helye „öngyógyításnak”.

Hogyan csillapítsuk a lázat?

A legegyszerűbb lázcsillapítási mód a langyos ülőfürdő illetve borogatás. Emellett többféle lázcsillapító gyógyszer kapható vény nélkül a gyógyszertárakban, különféle hatóanyag-tartalommal. Ezek a gyógyszerek egyrészt lázcsillapító, másrészt fájdalomcsillapító hatással rendelkeznek. A szalicilát tartalmú készítmények alkalmazása nem javasolt influenzás gyermekeknek azért, mert egy ritka, de súlyos szövődményt okozhatnak. A gyógyszer kiválasztásakor az ismert gyógyszer-allergiára is figyelemmel kell lenni. Javasolt a lázmérést a lázcsillapító gyógyszer adásának befejezését követően még legalább 24 óráig rendszeresen elvégezni.

A lázcsillapítás módjairól gyermekkorban további fontos információkat olvashatnak korábban megjelent Láz és a diabétesz cikkemben.

Mikor menjen közösségbe a gyermek?

Közösségbe csak teljes gyógyulást követően, teljes panasz és tünetmentesség mellett menjen a gyermek. Ha lehetőségünk van rá, akkor maradjon még néhány napot otthon a gyógyulást követően, hogy teljesen kipihenje magát és megerősödhessen, nehogy újabb fertőzést szedjen össze közösségbe való visszakerüléskor. Véleményem szerint nincs az a dolgozat, farsangi bál, bábelőadás, ami miatt érdemes lenne hamarabb visszaküldeni iskolába-óvodába a lábadozó gyermeket!

Speciális teendők cukorbeteg gyermekeknél

A lázas állapot elősegíti a ketoacidózis kialakulását diabéteszes gyermekeknél. Ennek kórélettani alapja az a tény, hogy rövid idő alatt, akár 3-4 fokkal is megemelkedhet a testhőmérséklet, amelyhez óriási energia felszabadítására van szükség. A leggyorsabban mozgósítható energiaforrás a zsírok égetése, amelyet nem tud követni az anyagcsere egyensúlyt egyébként biztosító szénhidrát-inzulin arány, így a zsírok nem tudnak tökéletesen lebomlani, elégni. Ketontestek szaporodnak fel a vérben, amelyek a vér savasodását idézik elő, és kialakul a ketoacidózis.

Ezért lázas betegség esetén csökkenteni kell a zsírbevitelt, és fokozni a szénhidrátbevitelt, elsősorban folyadékok (pl. rostos ivólevek) formájában. Így esély van arra, hogy a láz kacsán képződő ketontestek ne csak a vizelettel távozzanak a szervezetből, hanem bevonódjanak az anyagcsere folyamatokba és elégjenek. A láz miatt és a vesén át történő ketontest (aceton) ürítés elősegítésére mindenképpen bőséges folyadékbevitelre van szükség, ezért a szénhidráttartalmú gyümölcsleveken kívül is igyon bőven vizet, limonádét, teát a gyermek!

Nagy a valószínűsége a vércukorszint emelkedésének is, ezért betegség, főleg láz esetén a rendszeres (pl. 2-3 óránkénti) vércukormérés és a vizelet aceton-tartalmának ellenőrzése tesztcsíkkal elengedhetetlen! Ha a gyermek vércukorértékei úgy kívánják, akkor szükség lehet az inzulinadag emelésére – a kezelőorvossal megbeszélt, egyénileg meghatározott módon és mértékben!

Az enyhe ketoacidózis a megfelelő módon való kezelése a fenti módon általában megoldható. Ha azonban próbálkozásaink ellenére hányás is kialakul, vagy romlik a gyermek általános állapota (acetonos lehelet, bágyadtság, aluszékonyság), akkor a gyermek állapotának folyamatos ellenőrzése és megfelelő kezelése csak kórházi körülmények között biztosítható, ezért ilyen esetben a gyermeket haladéktalanul kórházba kell vinni!

2016. január

Forrás: antsz.hu

FIGYELEM! A fenti cikk semmilyen módon nem helyettesíti az Ön gyermekének  gyermekorvosi vizsgálatát, gyermeke diabetológus szakorvosával történő konzultációját!

Dr. Nagy-Szakáll Zsuzsanna

Házi gyermekorvos (Solymár), gyermekdiabetológus. A Szurikáta Alapítvány Gyermekbetegségek és élethelyzetek rovatának szerzője, a Szurikáta-rendezvények rendszeres szakmai segítője. Fruzsi lánya és ő maga is 1-es típusú diabéteszes, amelynek történetét itt írta meg.

Támogasd a munkánk!

Csatlakozz közösségünkhöz önkéntesként, ha teheted, adománnyal segítsd alapítványunkat, vagy cégeddel vegyél részt egy-egy projektünk megvalósulásában! Nézd meg, mennyi mindent tudunk megvalósítani a támogatásoddal!

Támogatom

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Amire számíthatsz: havi rendszerességgel hírek a legújabb diab eszközökről, szakmai cikkek, információk és beszámolók a Szurikáta-programokról, diétás receptek pontos szénhidrátokkal.
Amire számíthatsz: havi rendszerességgel hírek a legújabb diab eszközökről, szakmai cikkek, információk és beszámolók a Szurikáta-programokról, diétás receptek pontos szénhidrátokkal.
Iratkozz fel hírlevelünkre!