Az 1-es típusú diabéteszes betegek nem rendelkeznek inzulin szekréciós sejtekkel, ami elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy az étkezéssel bevitt szénhidrátok a vérből a sejtekbe jussanak, így biztosítva megfelelő energiát számunkra. Ezért ezt a hiányt – rendszeres vércukormérés mellett – kívülről kell pótolniuk.
Az inzulintermelés megoldására számos kísérlet folyik, főként olyan eszközök, úgynevezett mesterséges hasnyálmirigy fejlesztésével, amelyek automatizálják ezt a folyamatot. A kaliforniai tudósok azonban egy újabb módszer fejlesztésén dolgoznak, amellyel inzulin termelő donor sejteket ültetnek be a bőr alá, olyan módon, hogy a transzplantátum védve legyen az autoimmun támadással szemben, és a beépített új béta sejtköteg akár hónapig biztosíthassa a szervezet számára szükséges inzulintermelést.
Ez az elképzelés az Encellin, egy San Francisco-i székhelyű biotechnológiai start-up mögött, amely reméli, hogy megváltoztatja az 1-es típusú diabétesz kezelését. Crystal Nyitray, a vállalat alapítója és vezérigazgatója szerint a sejt-alapú terápiák rendkívül hatékonyak lehetnek: „Az összes olyan funkció, amit megpróbálunk reprodukálni az orvostudományban, tulajdonképpen megpróbálja megérteni, hogy mit csinálnak a sejtek. Ezért én megpróbáltam megtalálni a módját, hogy segítsem a sejteket abban, amit ők jobban csinálnak.”
A cég által fejlesztett eszköz egy olyan tapaszhoz hasonlít, amely donor humán hasnyálmirigy izolátumokat tartalmaz, két vékony nanopórusos anyagrétegbe zárva. Ez az anyag úgy van megtervezve, hogy lehetővé tegye a donorsejtek számára a glükózszint érzékelését és szükség szerint az inzulinszekréciót, akárcsak a normális szigetsejtek. Az anyag védelmet nyújthat a transzplant kilökődése ellen is, ezáltal kiküszöbölve az immun-szuppresszánsok szükségességét is.
Az eljárás fejlesztés alatt áll, az állatkísérletes stádiumban van, még nem tesztelték emberekben, de ha működik, akkor ígéretes eljárás lehet az 1-es típusú diabétesz hatékonyabb kezelésében.
2017. november 18.
Szerző: A. Kinga, orvosi biotechnológus
Forrás:
Támogasd a munkánk!
Csatlakozz közösségünkhöz önkéntesként, ha teheted, adománnyal segítsd alapítványunkat, vagy cégeddel vegyél részt egy-egy projektünk megvalósulásában! Nézd meg, mennyi mindent tudunk megvalósítani a támogatásoddal!