Az 1-es típusú diabétesz hirtelen és váratlanul bukkan fel a családok életében, és állítja nehéz helyzet elé a szülőket és az érintett gyerekeket. A diabétesz diagnózisa egy, a gyászhoz hasonló veszteségfolyamatot indít el, mely az egész családot érinti és nagyon erősen megviseli. Ezt a nehéz időszakot segít átvészelni a Szurikáta Alapítvány Újratervezés c. könyve, amely kettő az egyben: pszichológiai útmutató és mesekönyv.
A gyászfolyamaton fél – 1 év alatt mennek keresztül a családok, miközben a szülőknek vissza kell térniük a munkahelyükre, a gyerekeknek pedig az óvodájukba, iskolájukba. A külvilág számára minden „változatlan”, holott a család élete egyik pillanatról a másikra teljesen átalakult: intenzíven folyik az „új életük” kialakítása immár a diabétesszel együtt és a pszichés megküzdésük a krízishelyzettel, traumával.
Deliága Éva – Lovász Hajnalka: Újratervezés
Ebben az élethelyzetben elkél a segítség a család minden tagja számára akár az információk, akár a pszichés segítségnyújtás terén. Korábban sem szakirodalom, sem a gyermekek számára mesébe ágyazott tudás és pszichés segítségnyújtás nem állt rendelkezésére. Ezért alapítványunk kitűnő szakemberekkel együttműködve pótolta ezt a hiányt szakszerű és a diabétesz diagnózisától kezdve azonnal hasznosítható tudást tartalmazó, mind a szülők, mind pedig a gyerekek megküzdését támogató könyvvel. Így született meg Deliága Éva – Lovász Hajnalka ÚJRATERVEZÉS – megküzdést segítő könyv az 1-es típusú diabétesz világához szülőknek és gyerekeknek kiadvány. A könyvet Baracsi Gabi gyönyörű illusztrációi teszik teljessé.
Gyakorlati tippek a mindennapi megküzdéshez
Az ismert és elismert gyermekpszichológus, Deliága Éva és a meseíró pedagógus, Lovász Hajnalka által írt segítő könyvünk 2in1: első felében pszichológiai útmutató található a szülők számára. Ebben a részben választ kaphatnak kérdéseikre, mely a diagnózissal való hatékony megküzdéshez segíti őket hozzá, és gazdagodhatnak pszichológiai ismereteik a szorongás, félelem, bűntudat leküzdéséről, mely a legnagyobb terhet szokta jelenteni a diabéteszes gyerekek szülei számára. (Deliága Éva a legfontosabb kérdéseket, problémákat foglalta össze az alábbi előadásában.)
Segítő mese egy kisfiúról
A könyv második felében található történet kifejezetten azokat a témákat járja körül, ami a legnagyobb nehézséget szokta jelenteni az óvodás és kisiskolás 1-es típusú diabéteszes gyerekek számára:
- „Mi történt a testemmel?”
- „Hogyan fogok ezután élni?”
- „El fognak majd fogadni, így is?”
- “Akkor én most elromlottam?”
A meseszereplők azonosulásra alkalmas karakterek, és a mese pszichológiai szempontból adekvátan kommunikál érzelmeket, és észrevétlenül kínál olyan megoldási módokat, mellyel gazdagítani tudja a gyermekek megküzdési stratégiáit. A mese élményt nyújt, vigasztal, tanít, és burkoltan ismeretanyagot ad át, mely terápiás hatású. A történetek az óvodás és kisiskolás gyermekek számára készültek.
Jelenleg a Deliága – Lovász Újratervezés az egyetlen olyan komplex szakirodalom, mely a diabéteszes gyermekek szülei számára szakszerű pszichés támogatást nyújt és ugyanakkor az érintett gyerekeket is támogatja a diabétesz diagnózisától kezdve a „régi” életükbe való visszatérésig.
Hogyan juthatsz hozzá az Újratervezéshez?
- amennyiben egy éven belül diagnosztizálták nálatok a diabéteszt, AJÁNDÉKBA küldjük a könyvet, de postaköltség-hozzájárulást kérünk tőled (ennek ára 1500 Ft);
- amennyiben a diagnózis egy évnél régebbi, akkor ADOMÁNYÉRT cserébe tudunk Neked könyvet küldeni postán. Mit kell tenned?
-
- Kitöltöd ezt a nyomtatványt.
- Utalsz 5000 Ft-ot a Szurikáta Alapítvány OTP Banknál vezetett bankszámlájára vagy menj be egy OTP Fiókba és fizess be a bankszámlánkra 5000 Ft-ot. A bankszámlaszámunk: 11710088-20002963-00000000. FONTOS! A banki utalás vagy bankfióki befizetés esetén a Megjegyzés rovatba írd be, hogy „ADOMÁNY ÚJRATERVEZÉSRE”, a nevedet és azt a postacímet, ahová a könyvet postázhatjuk Neked.
Hangoskönyvben is meghallgathatjátok!
Támogasd a munkánk!
Csatlakozz közösségünkhöz önkéntesként, ha teheted, adománnyal segítsd alapítványunkat, vagy cégeddel vegyél részt egy-egy projektünk megvalósulásában! Nézd meg, mennyi mindent tudunk megvalósítani a támogatásoddal!