A nagyobbik fiúnk, Patrik éppen az ovit kezdte volna el 3 éves korában, amikor diabos lett. Akkor még nem voltunk tisztában azzal, hogy a mindennapi életünket ez hogyan fogja megváltoztatni, de már a legelső pillanatban elhatároztuk, hogy a történtektől függetlenül a fiúnk ugyanolyan életet fog élni, mint minden korabeli, teljesen egészséges gyerek.

Azóta eltelt másfél év és kezdtük megtapasztalni, hogy a bennünket körülvevő környezet hogyan működik egy ilyen helyzetben. Így szembesülnünk kellett azzal, hogy nagyon nehéz feladat lesz megvalósítani az elhatározásunkat.

Szerencsére a mindennapos küzdelem és a kihívások kezelése nem tört össze minket, bár elég nehéz időszak volt ez mindannyiunk számára. Elkezdett bennem egyre erősödni az a belső késztetés, hogy bebizonyítsam magamnak és a környezetemnek, hogy csakis a saját fejünkben léteznek korlátok, vagy félelmek a diabétesz kapcsán, amikkel szembe kell nézni és le kell őket küzdeni ahhoz, hogy a diabos fiúnkat tényleg a teljes, korlátozás nélküli életre nevelhessük.

A mi próbatételünk: a síelés

Talán nem is találhattam volna jobb próbatételt ennek a bizonyítására, mint az első sítúránkat, amire kettesben, folyamatos anyai jelenlét és segítség nélkül mentünk el, mert a feleségem a 2 hónapos kisbabánkkal maradt otthon.

A síelés gyakorlatilag egy egész napos, intenzív mozgás, ami sok szempontból próbára teszi a diabétesz kezelését, hiszen a vércukorszintet befolyásolja a sítanulás jelentette stresszhelyzet, ami párosul a sportolással, ráadásul mindezt egy olyan környezetben teszi az ember, ahol nem tud bármelyik sarkon beszaladni egy boltba, étterembe, vagy orvoshoz, hogy az adott helyzetben segítséget tudjon kérni.

Bevallom őszintén, én is féltem az utazás előtt, hogy ezeket a kihívásokat hogyan fogom tudni kezelni. De hittem benne, hogy próbára kell magunkat tenni, mert ha sikerül megoldani egy ilyen bonyolult feladatot, akkor már el fogjuk tudni hinni, hogy a diabétesz nem korlátozza az életünket és megtehetünk bármit, amit egy egészséges ember is meg tud tenni.

Felkészülés a nagy közös kalandra

Kulcsfontosságú volt, hogy a túrára jól felkészüljek és a lehető legtöbb részletét pontosan megtervezzem előre. Mivel egy nagyobb csapattal együtt mentünk és a szállásunk is olyan helyen volt, ahol nem volt a közelben jól felszerelt bolt, ezért a megfelelő élelmiszereket előre össze kellett készíteni és magunkkal vinni. Ebben nagyon nagy segítséget kaptam a feleségemtől, aki pontosan kiporciózott előre minden ennivalót. A másik nagyon nagy segítség az volt, hogy erre az időszakra tettük fel a fiúnknak először az Abbott  glükóz szenzorát (FreeStyle Libre Flash – a szerk.), amivel a méréseket nagyon egyszerűen, könnyen és gyorsan meg tudtam csinálni, ráadásul folyamatosan nyomon tudtam követni a vércukorszínt alakulását. A glükózszenzor használata annyira könnyűnek bizonyult, hogy nemcsak az 5 éves fiúnk tudta egyedül leolvasni a vércukor értékeit, de a csapatban velünk utazó egyik anyuka is pillanatok alatt megtanulta és besegített, amikor éppen én nem tudtam mérni.

Szerencsére a sítúra a lehető legjobban alakult és nemcsak a vércukorszintet tudtuk a normál hétköznapoknak megfelelő szinten tartani, de 2 nap alatt sikerült megszerettetni a síelést és technikai tudásban is eljutni egy olyan szintre, hogy a fiúnk már egyedül, magabiztosan tudott lejönni az elsőre még „félelmetesen meredeknek” tűnő pályákon.

Nem tudom, hogy mindebből a „próbatételből” a fiúnk mennyit érzékelt, de nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megcsinálni és nagyon büszke vagyok rá, hogy neki is volt hozzá elég akaratereje és kitartása. Felszabadító érzés volt, ami erőt és hitet fog adni a jövőben, hogy nincs lehetetlen és nincsenek korlátok. Mindössze arra van szükség, hogy az ember előre tervezzen és kellő mértékben odafigyeljen.

Nagyon remélem, hogy ez a rövid történet másoknak is segíteni fog abban, hogy elhiggyék, az 1-es típusú diabétesz egyáltalán nem jelenti azt, hogy bármiről is le kellene mondani.

Budapest, 2017. március 16.                                                

Fazekas Krisztián, Patrik apukája