Kozuback Kamilla 17 évesen felért a csúcsra: első magyar snowboardos olimpikonként Pekingben három szabadstílusú snowboard versenyen is indult, szép eredményt érve el. Büszkék vagyunk a fiatal kanadai-magyar lány sikereire, amit tovább árnyal, hogy Kamilla 1-es típusú diabéteszes. Kamillát sportkarrierjéről és diabéteszéről kérdeztük az Olimpia és egy világverseny között.

Kozuback Kamillával készült interjúnkat Pásztorné Horváth Judit anyatársunknak köszönhetjük, akinek kisebbik lánya versenyszerűen gyorskorcsolyázik.

Kamilla a 2022-es Pekingi Téli Olimpián

Megtennéd, hogy pár mondatban bemutatod magad és a családod?

17 éves vagyok, 1-es típusú cukorbeteg. Nyolc éve snowboardozok, nyaranta pedig úszni szoktam. Én már Kanadában születtem, apukám kanadai, de anyukám magyar, Budapesten született. Gyerekkorukban gyorskorcsolyáztak, és itt, Kanadában ismerkedtek meg. Nálunk a családban mindig mindenki sportol, a kistesóm is, ő hokizik.

Kamilla öccsével és huskyjával, Szásával. Szása volt az első a családban, aki észrevette Kamilla diabéteszét.

Milyen reményekkel indítottad a 2021-2022-es téli szezont? Gondoltad-e például, hogy már 2022-ben kijuthatsz az Olimpiára?

Egyáltalán nem gondoltam, hogy kijutok az Olimpiára. Világkupákra neveztem, a lehető legtöbben el akartam indulni, élveztem a versenyzést. Végül a félcső versenyszámban bejutottam a legjobb harminc nő közé, és így jutottam ki az Olimpiára. Pedig a slopestyle és a big air a fő versenyszámom. Svájcban egy hétig edzettem a félcsőben, és anyukám meggyőzött, hogyha nem is fog jólmenni a verseny, akkor is érdemes elutazni Pekingbe. Igaza lett!

Kamilla kanadai-magyar kettős állampolgár, Kanadában él és edz.

Hogyan értékeled az olimpiai szereplésedet? Mire vagy a legbüszkébb?

A slopestyle és a big air számokban tartalékként indultam, és amikor egy-egy induló kiesett, lehetőséget kaptam, hogy versenyezzek. Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy új trükköt kipróbáltam a félcsőben, amit még sosem csináltam versenyen, és a big air-ben is meg tudtam mutatni azokat a trükköket, amire készültem.

Olvastuk, hogy a magyar rokonság, a nagyszüleid felé tett gesztus volt az, hogy magyar színekben indultál. Mit szóltak a sikereidhez?

Követték a versenyt, és nagyon örültek, hogy magyar színekben indultam a versenyen. Jó érzés, hogy büszkék rám! Eredetileg a kanadai csapatban voltam, korábban helyi versenyeken indultam. Imádom a snowboardozást, és arra gondoltam, miért ne induljak magyar színekben ezzel is kifejezve, hogy fontosak számomra a gyökereim. Kisbaba korom óta sokat jártunk haza Budapestre, nyaranta Keszthelyen balatonoztunk. A COVID miatt viszont két éve nem tudtam hazalátogatni, és nagyon hiányzik a családom. Itthon angolul beszélünk, de anyukámmal magyarul is szoktam beszélgetni.

Családjának magyar ága iránti tiszteletből indult magyar színekben az Olimpián.

1-es típusú diabéteszesként hihetetlen nagy szó, hogy élsportolóként feljutottál a csúcsra. Mikor és hogyan derült ki a diabéteszed?

Tizenhárom éves koromban derült ki a cukorbetegségem. Kempingeztünk a családdal és a kutyáinkkal, és a kutyám, Szása, mindig a közelemben akart lenni, velem akart aludni. Pedig ő egy husky, nem szereti a meleget, nem olyan bújós kutya. Mindig szaglászott, furcsán viselkedett. Azon a nyáron úsztam és futottam, és nem tűnt fel, hogy fogyok, mert mindig is vékony voltam a sport miatt. Sokat ettem, állandóan csokit kívántam, és fáradt voltam egész nap. Anyukám ismerte a tüneteket, amikor elkezdtem sokat inni és pisilni, megmértük a vércukrom, ami akkor már 26,6 volt. A kutyám érezte rajtam a betegséget!

Kozuback-család túrázik

Hogyan fogadtad a cukorbetegséged?

Amikor kórházba kerültem, az volt a fontos nekem, hogy tudom-e folytatni a sportot, amire az volt a válasza az orvosnak, hogy természetesen. Az anyukám intenzíves nővér, tudta mit hogyan kell kezelni. Az első nap ő mért, szúrt, a második naptól viszont én csináltam magamnak. Nem féltem. De eltelt egy hét, és akkor jöttem rá, hogy ezután mindig kell szúrnom magam, hogy mindig itt lesz velem a betegség. Elkeseredtem, és nagyon sokat sírtam miatta. Egy hét után visszamentem az uszodába edzeni. Mindig oda volt készítve a medence szélére a gyümölcslé és a csoki. Anyukám kísért az elején. Pár hét után beszereztük a Dexcom szenzorom, ami nélkül szerintem nem lehet versenysportolni.

A snowboard erőnléti sport, sok erősítő edzéssel jár.

Milyenek a vércukraid, és hogyan hat rá a sport?

Alapvetően 4 és 8 között próbáljuk tartani a vércukorszintemet, szerencsére még sosem volt kiugróan magas vagy alacsony a vércukrom. A snowboardozás és a versenyzés viszont sok izgalommal és adrenalinnal jár, és ilyenkor magasabbra megy a cukrom. Olimpián sokkal több inzulinra volt szükségem, például a big air versenyszám előtt és után is adtam pennel magamnak inzulint. Sokat sírtam, mert nem tudtam sehogy sem lejjebb hozni a vércukromat. Senki más nem volt diabéteszes a versenyzők közül, nem értették, miért vagyok olyan fáradt és ideges. Nagyon egyedül éreztem magam emiatt. Ráadásul, amikor magas a cukrom, fáradt vagyok, nem tudok úgy koncentrálni, ami nagyon nehéz versenyzés közben.

Ez alapján komoly hátrányt jelent a versenysportban az, hogy diabéteszes vagy.

Amikor úsztam, tudtam, hogy egy órával korábban ennem kell, és ha magas is volt a cukrom edzés előtt, akkor sem adtam plusz inzulint, mert tudtam, hogy az edzés során le fog menni. A medence mellett pedig ott várt az üdítő. A snowboard az más: úgy kell edzésre mennem, hogy az inzulin beadása után elteljen két óra, hogy már ne hasson. Normális esetben ötször-hétszer szúrom magam egy nap, az Olimpián tizenöt-tizennyolcszor is kellett egy nap adnom inzulint. Edzésen néha minden tökéletes, megy minden simán, de amikor egy új trükköt kipróbálok, izgulok, félek, amitől felmegy a cukrom. A 12-15-ös cukrot már nagyon megérzem, semmi jót, technikásat nem tudok csinálni olyankor a pályán. Nagyon nehéz így versenyezni. Ráadásul lányként a menstruáció is bonyolítja a helyzetet, mert az is emeli a cukrot.

A Kozuback-család vak Nova kutyája 13 éves 1-es típusú diabéteszes.

Azt vesszük észre: ahány ország, annyi féle diéta. Te milyen étrendet folytatsz?

Kanadában az orvosok szerint nem kell diétát tartani, ehetünk úgy, ahogy mások, csak be kell adni hozzá a megfelelő inzulint. Természetes, hogy felmegy a cukrunk, de utána vissza is fog menni normális szintre. Azt iszom és eszem, amit kívánok: iszok tejet, eszek palacsintát, csak számoljuk a szénhidrátot. Anyukám sokat segít, de már én is tudok sok mindent.

Mennyire van betegségtudatod? Szoktál-e elkeseredni a diabéteszed miatt?

Olimpián, hogy annyira nehezen tudtam levinni a cukrom, és már fájt a bőröm a sok szúrás miatt, sokszor éreztem azt, hogy nem akarom ezt a betegséget. Hogy nem érzem fairnek, hogy nehéz. Ugyanakkor vannak normális, könnyű napok, és vannak olyanok is, amikor azt érzem: lehetne rosszabb is. A betegség miatt sok olyan tudást is kaptam, amit a sportban tudok használni. Tudom, mit ehetek, mit fog csinálni ez vagy az az étel a cukrommal. Tudom, hogy ez vagy az az edzés máshogy fog hatni rám. Ismerem a testem működését, és most már érzem a magas és az alacsony cukrot is.

Kamilla fontos küldetése, hogy megmutassa: 1-es típusú diabétesszel és lányként is sikeres lehet valaki a snowboardban

Az élsport mellett hogyan fér bele a tanulás az életedbe? Vannak diabéteszes barátaid, ismerőseid?

Online tanulok, magam végzem a kurzusokat. Nem könnyű, de muszáj csinálni. Állandóan sportolok, a barátaim is mind edzőtársak, velük töltöm az időm nagy részét. Napi négy-hat órát eddzünk, egy héten öt-hat napot. De sem az iskolában, sem a sportban nincs senki diabéteszes, egyedül vagyok ezzel.

Milyen céljaid vannak a sportban? Milyen célt tűztél ki magad elé?

Egy hét pihenés után újra versenyezni indulok egy hónapra Európába. Junior verseny lesz Svájcban, Finnországban és Ausztriában, Csehországban pedig világkupa. Apukám jön velem, ő a gyógytornász, aki masszíroz, és figyeli éjjel-nappal a cukromat. Ez az első szezon, hogy már nemcsak Kanadában versenyzem, hanem Kínában és európai országokban is. Persze jó volna, ha majd ki tudnék jutni 2026-ban a következő téli Olimpiára is. Meg akarom mutatni, hogy 1-es típusú cukorbeteg lányként is lehet ezt a nagyon nehéz, fiús sportot csinálni.

Az elhivatottság és a humor átlendíti Kamillát is a nehézségeken.

Szöveg: Tóbiás Lilla
Cikkünk folytatásaként Kamilla édesanyját, Kozuback Brigittát kérdeztük lánya diabéteszének kezeléséről, és arról, ő hogyan éli meg mindezt szülőként. KATT az interjúért >>>
A kanadai JDRF-en megjelent Kamilláról szóló cikket itt lehet elolvasni >>>

Kamilla anyukájával, Brigittával

Támogasd a munkánk!

Csatlakozz közösségünkhöz önkéntesként, ha teheted, adománnyal segítsd alapítványunkat, vagy cégeddel vegyél részt egy-egy projektünk megvalósulásában! Nézd meg, mennyi mindent tudunk megvalósítani a támogatásoddal!

Támogatom

Iratkozz fel hírlevelünkre!