2014. augusztusában nagy izgalommal vártuk az első osztályt. Dóra, a kisebbik lányunk akkor kezdte az iskolát. Soha nem érezte jól magát az oviban, ezért mi is úgy gondoltuk, hogy végre a helyén lesz. Akkor már tudtuk, hogy Zita néni osztályába kerül, és a lehető legjobb kézben lesz.
Az első tünetek: sokat iszik, sokat pisil
Jó idő lévén, augusztus utolsó szombatján strandra mentünk. Dóra sosem szerette a meleg vizet, ezért nem is csodálkoztam rajta, hogy a hideg vizes úszómedence után nem kívánkozott a meleg vízbe. Kevesebbet evett, mint előtte, de ezt is betudtam a melegnek. A strand éjszakáján jöttek a diabétesz első jelei. Négyszer keltünk fel, mert pisilnie kellett.
Akkor még nem tűnt fel, hogy minden wc használat után nagyon szomjas is volt. Miután ez minden éjszaka így játszódott le, azt gondoltam első körben, hogy felfázott a hideg vízben. Aztán pár nap múlva ezek az éjszakai tünetek enyhültek. Délután a suli után nagyon fáradt volt, sokszor fél hétkor már aludt is, másnap reggelig. Ezt betudtuk az iskolának.
Az első két hét a suliban viszonylag zökkenőmentesen telt, majd a második hét végére az 1/A osztály egy vírusfertőzés miatt „kidőlt”. Dóra után a 28 gyerekből 5 gyerek maradt még az osztályban, mikor pénteken délelőtt hazavittem. Viszonylag hamar túl volt rajta, egy-két hányás és hasmenés után szombaton már pizzát evett volna.
Ami viszont egyre jobban feltűnt az a szomjúsága. Akkor kezdtem el komolyabban aggódni. Nem sokat tudtam a cukorbetegségről, de valami azt súgta – valószínűleg az anyai ösztön -, hogy ebből nagy baj lehet. Hogy ezt kizárjam, vasárnap reggel kitettem a konyhapultra egy másfél literes ásványvizet. Azt kértem tőle, hogy ebből akkor és annyit igyon, amennyire neki szüksége van. Azt is kértem tőle, hogy bármit iszik a nap folyamán, azt írjuk fel egy papírra. Délre már nem volt a másfél liter vízből, úgyhogy mást is ivott. Nap végén azt láttam, hogy több, mint három liter folyadékot vitt be a szervezetébe. Ez soknak tűnt, főleg, hogy már nem volt meleg az idő sem.
Fáradtság, fogyás…
Hétfőn már suliba ment. Karikásak voltak a szemei, fáradtan tűnt és mintha fogyott is volna. Ráállítottam a mérlegre, majd megdöbbenve láttam, hogy az augusztusban mért közel 28 kg helyett csak 25 kg-ot nyom. Ezen megdöbbentem. Megbeszéltük a férjemmel, hogy figyeljük a héten, egy-két nap múlva újra mérjük, és meglátjuk merre mozdul. Szerdán ugyanazt a súlyt mutatta a mérleg, majd pénteken már fél kg-mal kevesebbet.
Diagnózis a házi gyermekorvosnál
Ekkor hívtuk a gyerekorvosunkat. Kérte, hogy délután kettőre legyek ott vele, akkor kezd rendelni. Vizeletet vittünk. Az asszisztens kijött a vizeletért, majd pár perc múlva a doktornő is kirobogott és mondta, hogy a vizelete tele van cukorral, azonnal menjünk be, mert megméri a cukrát. Dóra nem volt hajlandó engedni a szúrást, ezért hárman fogtuk le. Míg én odabújtam Dórához, hogy próbáljam vigasztalni, azt hallottam, hogy a doktornő egyre csak azt hajtogatja: nem tudom megmérni, nem tudom megmérni. Kiderült, hogy a gép 33-ig mér, de neki magasabb volt a vércukra. A doktornő azonnal írta a beutalót.
Dóra kicsit megnyugodott. Akkor az asszisztensnő is felvázolta, hogy kb. mi vár ránk: két hét kórház, ezután megváltozik az életünk, nem ehet akármit, szúrni kell, mérni kell stb….. Azt sem tudtam miről beszél. Mikor kijöttünk a rendelőből, már folytak a könnyeim. Dórának elmondtam, hogy most hazamegyünk, összepakoljuk a cuccait egy táskába és bemegyünk a kórházba. Valószínűleg nagyon sokáig bent kell maradnunk. Hívtam a férjemet, majd egy órával később már az autóban ültünk a kórház felé. A pénteki dugót sajnos nem tudtuk elkerülni. A rakparton Dórát megpisiltettük, mert nem bírta tovább. Közben azon izgultam, hogy nehogy rosszul legyen nekünk az autóban. (Nem akarták, hogy mentő vigyen be minket, mert az pár óra múlva jött volna csak.)
A Gyermekklinikán
Az első éjszakát nem tudom hogy éltem túl. Csak sétáltam a folyóson és gondolkodtam. De akkor már nem azon, hogy miért velünk történt és mit rontottunk el, hanem azon, hogy mi lesz ezután. Mit kell majd ezek után másképp csinálni, hogy fogom neki és a nővérének ezt az egészet úgy elmagyarázni, hogy megértsék és elfogadják, hogy most már minden másképp lesz. Az agyam teljesen átállt, valószínűleg a gyerekorvos szavainak hatására.
Igyekeztünk mindent a lehető leghamarabb elsajátítani és megtanulni. Szerencsére ebben Dóra is partner volt. Mindent elfogadott, sosem lázadozott semmi ellen. Tette a dolgát a maga kis majdnem hét évével. Az iskolai anyagot mind bepótoltuk a kórházban. Az osztálytársai ajándékokat küldtek neki, egy nagy kartonlapra pedig rajzoltak. Azóta is kint van a falon, nagy becsben tartjuk. Egy hét után a doktornő úgy döntött, hogy hazaenged minket. Péntek délután volt. Nagyon örültünk, hogy nem kell még egy hetet vagy akár egy hétvégét is bent töltenünk.
Otthon és az iskolában immár diabétesszel
Az első éjszaka viszonylag nyugodtan telt. Szombaton viszont megkezdődött a mi kis önálló új életünk. Az első egy év nagyon nehéz volt. Azt hiszem többnyire lelkileg. Próbáltuk a cukorbetegséget a mi életünkhöz igazítani és nem alárendelni neki mindent. Eljártunk moziba, színházba, nyaralni, zsúrokba, kirándulni, stb. Dóra sosem maradt ki semmiből, azért, mert beteg.
Az osztálytársak szüleinek első nap mindent megírtam. Kértem, hogy mondják el a gyerekeiknek, hogy Dóra nem más, mint ők, de mégis. Nem ehet és nem ihat azt ezentúl, amit ők. Ezt be is tartják. Minden születésnapra, névnapra külön hoznak neki olyat, amit ő ehet. Mi mindig cukormentes sütit viszünk, amit szeretnek is. Külön öröm számukra, ha Dóra visz nekik szőlőcukrot vagy éppen olyan csokis kekszet, amit ő eszik. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen tanító nénije van, és olyan osztálytársai vannak, ahol a szülők a háttérben nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy Dóra sosem volt kiközösítve vagy éppen csúfolva a betegsége miatt.
A lélek gyógyítása
Nagyon jó iskolába járunk, ezért lehetőségünk volt arra, hogy Dóra bekerüljön egy úgynevezett művészetterápia órára. Gyöngyi néni az elmúlt két évben nagyon sokat segített nekünk. Azt hiszem az ő segítsége is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Dóra most itt tart. Kiegyensúlyozott, jókedvű, humoros kislány. Most szeptembertől sajnos Gyöngyi néni már nincs, helyette egy iskolapszichológusunk van. Kértem Dóri nénit, hogy nézze meg, most hol tart Dóra a betegségével kapcsolatban. Elmondta, hogy nagymértékben elfogadja, a jelentől nem fél, inkább csak a jövőtől tart. A két Dóri nagyon jól megérti egymást, Dóra már most rajong érte. Az önbizalmán dolgoznak, azt kell benne erősíteni.
Időközben megtanulta a cukormérésen kívül, hogyan kell beadnia az inzulint magának. Sok mindent tud, miben mennyi a ch, mikor mit és mit nem ehet. Nagyon jól lehet vele együttműködni. Két év kemény munka van mögöttünk, úgyhogy elmondhatom nekem van az egyik legklasszabb gyerekem a világon.
Pilisszentiván, 2016. ősze
Radosainé Jurek Katalin, Dóra anyukája
Támogasd a munkánk!
Csatlakozz közösségünkhöz önkéntesként, ha teheted, adománnyal segítsd alapítványunkat, vagy cégeddel vegyél részt egy-egy projektünk megvalósulásában! Nézd meg, mennyi mindent tudunk megvalósítani a támogatásoddal!