Május 14-én, második alkalommal ismerte el 100 pedagógus és gyermekintézmény munkáját a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért. A Varázspálca díjakat a jelölő családok adták át a diabéteszes gyermeket példamutatóan ellátó pedagógusoknak. Ez a nap az ő ünnepük volt, amit jövőre ismétlünk!

A Varázspálca díjátadón szeretnénk minden évben megköszönni a pedagógusok munkáját, amit diabéteszes gyermekeinkért tesznek. Ezzel a díjjal láthatóvá tesszük azt a varázspálcát, csodaerőt, ami már a pedagógusok birtokában van. Szülői javaslatra idén is 100 egyéni jelöltet, valamint gyermekintézményt tudtunk elismerni, akik az ország kisebb-nagyobb településein segítik a cukorbeteg gyermekek integrációját” – mondta a díjról Kocsisné Gál Csilla, a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért vezetője.

Videó a Varázspálca – Eisberg. Elbűvölő frissesség díjátadóról

Teljes értékű élet

A közösség szerepe kiemelten fontos a diabétesszel élő gyermekek életében. Legyen szó családi közegről, befogadó intézményről vagy kortárs közösségről, a gyermeket körülvevők teremtik meg azt a biztonságos, elfogadó közeget, ahol a diabos gyermek fel tudja vállalni önmagát krónikus betegségével együtt. A Varázspálca – Eisberg. Elbűvölő frissesség díjátadó ünnepség Deliága Éva tanácsadó szakpszichológus, integratív gyermekterapeuta előadásával kezdődött, melyben a gyermeki erőforrások és az önbizalom erősítése témáját járta körbe. Egy diabéteszes gyermek önképe többféle módon sérülhet a kiszolgáltatottság, a kontrollvesztés és a másságérzete miatt. Deliága Éva számos példán keresztül sorolta, hogyan lehet helyreállítani egy gyermek önbizalmát, és ebben hogyan segíthetnek a pedagógusok.

Varázspálca díj a diabéteszes gyermekektől

Miközben Joós Andrea és Dr. Tóth-Heyn Péter műsorvezetők felolvasták a pedagógusokról, intézményekről szóló méltatásokat az Elméleti Orvostudományi Központ színpadán, a Varázspálcákat maga a jelölő család adta át a díjazott pedagógusoknak, óvónőknek, kisgyermekgondozóknak, pedagógiai asszisztenseknek, edzőknek, táncoktatóknak, zenetanároknak.

Felemelő volt a sok történetet hallgatni olyan közösségekről, ahol a diabos gyermek semmilyen programból nem marad ki, legyen az szülinapozás, színházlátogatás vagy ottalvós tábor. Ahol a gyermekintézmény dolgozói, az osztálytársak és azok szülei mind tudják, mire kell figyelni a diabéteszes gyerekek kapcsán. Ahol az óvónők egy csoportban nem egy, hanem kettő vagy három diabos gyermeket látnak el – olykor váltótárs nélkül. Ahol a csoporttársak közös rajzzal üzennek a kórházban lévő társuknak. Ahol a tanár bácsi lábujjból mér vércukrot dolgozatírás közben, hogy a gyermek le ne maradjon. Vagy ahol a tanár néni mérleget, mikrót szerez az osztályterembe, hogy akár óra közben is elfogyaszthassák ebédjüket a diabos gyermekek, ha a helyzet új kívánja.

Az ország különböző pontjairól, falvakból, kisvárosokból és a fővárosi intézményekből is érkeztek pedagógusok a díjátadóra, sok esetben együtt a családdal. Megható volt látni, hogy szinte mindenütt nagyon szoros, szeretetteljes kapcsolatról van szó a gyermek és az őt ellátó pedagógus között. A méltatásokban időről időre vissza is köszönt, hogy a pedagógus szinte családtag, illetve pótanyaként vigyáz a gyermekre.

Segítség a visszaintegrálódásban – Egy ovis története

Eszter éppen beszokott az óvodába, amikor derült égből villámcsapásként érte a családot a hír: a kislánynál 1-es típusú diabéteszt és gluténérzékenységet diagnosztizáltak. A következő hetekben a kivizsgálások, a gyermekklinikán való hosszas tartózkodás, az otthoni mindennapok teljes átszervezése miatt Eszter nem járt óvodába. Amikor november közepén újra kezdhette ovis mindennapjait, már ott volt a hátán egy kis rózsaszín hátizsák, benne az elmaradhatatlan vércukormérővel, pennel és gyümölcspürével.

„Szilva néni kezdettől fogva nagy odafigyeléssel és empátiával viszonyul Eszterhez. Minden téren figyelembe veszi gyermekünk speciális állapotát, pl. karácsonykor gluténmentes szaloncukrot készítettek együtt a csoportban, az óvodai rendezvényeket is úgy szervezik, hogy azokon kislányunk is részt vehessen. Eszter többször mesélte azt a történetet, amikor egy színházi előadás végeztével Szilva néni felkapta őt, s a buszmegállótól az oviig szaladt vele, hogy a déli inzulin beadására időben visszaérjenek. Legutóbb, az Esélyegyenlőség hete keretében megfestették a láthatatlan betegséggel élők szimbólumát, a napraforgót. Az ovis társak kis üzeneteket is küldtek Eszternek, aki ekkor épp nagyon rossz állapotban feküdt bent a gyermekklinikán. Ez a figyelmes gesztus is nagyon jólesett és sokat jelentett nekünk. Eszter szüleiként végtelenül hálásak vagyunk, hogy kislányunk mellett ilyen óvónéni áll, akire nap mint nap nyugodt szívvel bízhatjuk gyermekünket” – írta méltatásában Eszter anyukája Maczkóné Polgár Szilviáról.

Biztonságos, támogató közeg – Egy iskolás története

„Jobb iskolát nem kívánhatnék a fiamnak vagy egy diabos gyereknek!” – kezdte a méltatást a 11 éves Matyi édesanyja, aki második alkalommal jelölt Varázspálca díjra, ezúttal az intézményt, az Albertfalvai Don Bosco Katolikus Általános Iskolát. „Mindenki tudja, mi az a hipós táska, ami mindig Matyinál van, miért van a telefon a padon. Ha például dolgozatot ír és hipózik, tudják, hogy Matyinak nem könnyű, mert nincs jól, és inkább arra koncentrál, hogy az evéssel megszűnjön a kézremegés. Volt egy tündéri alsós ofőnk, aki prezentációt készített Matyiról a felsős tanároknak. Most is van egy csodás ofőnk, Judit néni, aki segít, amiben csak tud. Egy 1-es diabos magyar tanárnőnk, Teréz néni, aki minden órán „kicsit jobban” figyel Matyira, mert átérzi az ingadozó cukrokat, és van egy igazgató, Laci bácsi, aki szünetben leül Matyi mellé, érdeklődik és figyel rá, és van még egy portás nénik, Erzsi néni, aki mindig mindent tud…”

A diéta és az inzulinterápia mellett a sportolásnak kiemelten fontos szerepe van a diabétesz kezelésében. A díjátadón vetített filmen végigkísérhettük Matyi egy napját, kezdve az iskolai óráktól a délutáni edzésig. Matyiéknak ugyanis szerencséje van, a befogadó iskola mellett találtak egy nyitott és bevállalós tenisz edzőt, Bozsik Attilát, akinek szintén Varázspálca díjjal köszönték meg a munkáját.

Messziről indult a diabkezelés

A díjátadás Dr. Körner Anna gyermekdiabetológus előadásával ért véget, akinek 100 éves az inzulin c. könyvét kapták ajándékba a pedagógusok. A doktornő az inzulin történetével betekintést adott abba a hihetetlen fejlődésbe, ami a közel 100 évvel ezelőtt halálos betegségnek számító diabétesztől elvezett a mai állapotokig, hogy a diabéteszt egy jól kezelhető állapotnak tekintjük, amellyel a gyermekek teljes értékű, egészséges életet élhetnek. Ma már nehéz elképzelni, hogy a ’80-as években könyv méretű vércukormérő állt a gyerekek rendelkezésére, az első inzulinpumpák pedig hátizsák méretűek voltak. A diabetológia fejlődését Papp Sándor diabétesz múzeumáról szóló kisfilm és Dr. Nagy-Szakáll Zsuzsanna által bemutatott eszközök szemléltették.

A teljes élethez viszont – nem győzzük hangsúlyozni – kolóniára van szükség, ahogy a szurikátáknál is: családtagokra, pedagógusokra és gyermekközösségre. A délutáni szakmai beszélgetések (Dr. Luczay Andrea diabetológussal, Szakmáry András pszichológussal és Budai Bettina dietetikussal) mind azt a célt szolgálták, hogy a gyermekre vigyázó szülők, pedagógusok feltehessék a kérdéseiket egy-egy témában. A Pöttyös Pajtik artista játékokkal és a Zenebatyu zeneterápiás foglalkozással pedig a gyerekek egy kicsit elfeledkezhettek a diabéteszről az önfeledten játék során.

Köszönjük a felszólaló szakembereknek, kiállítóinknak, támogatóinknak és önkénteseinknek, hogy együtt szebbé tehettünk egy borongós májusi vasárnapot a pedagógusok és a diabéteszes családok számára!

Főtámogató

Támogatók 

Támogasd a munkánk!

Csatlakozz közösségünkhöz önkéntesként, ha teheted, adománnyal segítsd alapítványunkat, vagy cégeddel vegyél részt egy-egy projektünk megvalósulásában! Nézd meg, mennyi mindent tudunk megvalósítani a támogatásoddal!

Támogatom

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Amire számíthatsz: havi rendszerességgel hírek a legújabb diab eszközökről, szakmai cikkek, információk és beszámolók a Szurikáta-programokról, diétás receptek pontos szénhidrátokkal.
Amire számíthatsz: havi rendszerességgel hírek a legújabb diab eszközökről, szakmai cikkek, információk és beszámolók a Szurikáta-programokról, diétás receptek pontos szénhidrátokkal.
Iratkozz fel hírlevelünkre!