Bencze Boldizsár vagyok, 23 éves és végzős óvodapedagógus hallgató. 11 éves koromban diagnosztizáltak nálam 1-es típusú diabéteszt az egyik budapesti klinikán. 

11896069_920344604691435_6361948402668376047_n

Diagnózis és a kezdeti nehézségek

Nagymamám vette észre, hogy nagyon sokat iszom és nagyon lefogytam,  ezért elküldött egy aceton vizsgálatra, ahol kiderült, hogy 1-es típusú cukorbetegség alakult ki nálam. Az elején nagyon megijedtem, hiszen nem tudtam, hogy mivel állok szemben. Nem is nagyon hallottam még akkor túl sokat a betegségről. A kórházban eltöltött 2 hét és a családomtól kapott segítségnek köszönhetően hamar „megbarátkoztam” a kialakult helyzettel. A legtöbbet a család jelenléte segített nekem, mert éreztem, hogy nem vagyok egyedül és van kire támaszkodnom.

A kórházban elsajátítottam a cukormérést, az inzulin beadását és a szénhidrátszámolást, ebben édesanyám is sokat segített. A legnagyobb problémát számomra az étkezés okozta, mivel meghatározott mennyiséget kellett megennem meghatározott időben akkor is, ha nem voltam éhes, ez néha a mai napig előjön, de már megszoktam. Nagyon sokáig főzött rám a nagymamám és számolta a szénhidrátokat, ami igen nagy segítség volt édesanyámnak.

Én vétkem, én vétkem…

A legnehezebb időszak a tinédzser kor volt, amikor hajlamos voltam mellé enni vagy egyszerűen kihagyni az étkezéseket, ennek köszönhetően elkezdett megnőni a vesefehérjém. A veséim miatt észbe kellett kapnom, hisz rájöttem, hogy a magam ellensége vagyok azzal, ha nem tartom be az egészségügyi szakemberek gondozással kapcsolatos előírásait, javaslatait. Ezt követően nagyon igyekeztem, így pár év alatt(!) visszaállt a vesefehérje számom és megtanultam 100%-osan uralni a betegségemet.

Eltitkolni a diabéteszt? Szerintem nem!

A betegséget a barátaim, barátnőm előtt sosem titkoltam, mert nem éreztem kínosnak, hogy cukorbeteg vagyok és azt tapasztaltam, hogy az emberek érdeklődőek, ha megtudták, hogy diabéteszem van. Az általános iskolában és a gimnáziumban is mindig mindenki tudott a betegségemről, így ha rosszul éreztem magam, tudták, hogy hogyan, mivel tudnak segíteni nekem. Így voltam a legnagyobb biztonságban.

Pályaválasztás és a diabéteszes gyerekek

A gimnázium után nem tudtam, mi is lenne a nekem való hivatás, ezért jelentkeztem egy OKJS képzésre, ahol értelmi és testi sérült gyerekekkel foglalkoztam, de sajnos ez nagyon megterhelő volt számomra, ezért úgy döntöttem, hogy felvételizem és óvodapedagógus leszek, ahol ép gyerekekkel fogok foglalkozni.

A főiskola évei alatt nagyon sokat tanultam és találkoztam egy diabéteszes kisfiúval, ekkor szembesültem vele, hogy mennyire le vagyunk maradva a diabéteszes gyerekek ellátásában. Sok óvónő fél attól, hogy diabéteszes gyerek legyen a csoportjában, hisz az nagyon nagy felelősséggel jár. Ráadásul a főiskolán se tanítják, hogy hogyan kell ezeket a gyerekeket ellátni és mi a teendő, ha rosszul van a csoportban. Szívügyemnek tartom, hogy ezen a helyzeten változtassak.

150775_10205068975662565_1976375175157209195_n

Mivel én is 1-es típusú diabéteszes vagyok, ezért bátran el fogom vállalni a hozzám hasonló „beteg” gyerekek gondozását és óvodai ellátását.

Szentendre, 2016. január

Bencze Boldizsár, óvodapedagógus-jelölt

Támogasd a munkánk!

Csatlakozz közösségünkhöz önkéntesként, ha teheted, adománnyal segítsd alapítványunkat, vagy cégeddel vegyél részt egy-egy projektünk megvalósulásában! Nézd meg, mennyi mindent tudunk megvalósítani a támogatásoddal!

Támogatom

Iratkozz fel hírlevelünkre!