A Madártejhez három dolog kell.
A negyedik a vanília. (Az ötödiket meg nem tesszük bele, ha vendégek jönnek, mert a mazsola, amilyen kicsi, olyan megosztó.) Megígértem magamnak, hogy ma rövid leszek és lényegre törő, úgyhogy nem is húzom az időt, lássuk is, hogy milyen madár és mennyi kell bele!

Hozzávalók (4 főre)
- 1 l tej
- 6 db tojás
- 40 g negyedannyi édesítő
- 1 ek. vaníliaaroma
Opcionális:
- 1 mk fahéj és/vagy
- 10 dkg mazsola
Elkészítése
Tejet felforraljuk. Tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéket félig felverjük, majd 1 evőkanál negyedannyit adunk hozzá és kemény habbá verjük.
A felforrt tejhez keverjük a vanília aromát és 1 evőkanál negyedannyit, majd a felvert fehérjéből galuskákat szaggatunk a tejbe és fedő alatt 2 percig főzzük őket. Nem hagyjuk ott, mert pillanatok alatt „ídesanyámputatííí” lesz! Hogy ne unatkozzunk a lábos mellett, félidőben még meg is fordítjuk őket. A megfőtt galuskákat egy külön tányérba szedjük. Ha mind kifőtt, a tejet visszacsurgatjuk alóla a lábosba.
A tojássárgákhoz hozzákeverjük a maradék negyedannyit, és az egészet habosra keverjük. Hőkiegyenlítéssel (mielőtt beleborítanánk a lábosba, a forró tejből merünk hozzá) a vaníliás tejhez keverjük. Itt mehet bele az opciós fahéj és mazsola is!
Lassú tűzön, folyamatosan kevergetve megvárjuk, míg besűrűsödik.
Melegen, vagy jól lehűtve tálaljuk.
Hibafaktor:
- Arra készülj, hogy alacsony lángon (jó zene mellett is) lassan fog besűrűsödni, de soha, mondom SOHA ne vedd fel nagyobb lángra, és ne hagyd abba a kevergetést, mert, ha túl forró lesz a tej, a tojássárgája kicsapódik, és híg rántottává alakul a krém. (Igen, azt max a klotyómanó eszi meg.)
- Nem, nem kell bele se liszt, se pudingpor.
A madártej hidegen, és másnap a legjobb.
Szerintem.
Ha megéli.
Ch 1 adagban: 14 g
Ezek a receptek is érdekelhetnek
Görög gyros pitában
Diab diéta a la Panka házi pitával készített gyrost, görög salátával, tzatzikivel és répasalátával. Ilyen egy igazi vitaminbomba ebéd!
Pirított csirke kesudióval
Szója, gyömbér és fokhagyma adja az alapízeket ebben az ázsiai zöldséges ételben. Ha nincs otthon rizsborotok vagy szezámolajotok, nyugodtan hagyjátok ki a receptből!
Kukoricapelyhes ropogós csirkemellfalatok
A legendás KFC-csirke újjáéledt Panka konyhájában. A kukoricapehelytől olyan ellenállhatatlanul roppanós a bundája.
Heti menüsor diabos gyermekeknek oviba, suliba
Ha mindennap te csomagolod az ételt diabéteszes gyermekednek az oviba, suliba, néha jól jön egy kis külső inspiráció, új receptötlet!
Fahéjas-szilvás pite
A legjobb dolog, ami a szilvával történhet, hogy fahéjjal megszórva pite készül belőle. Diab diéta a la Panka cukormentes sütije.
Mézes-mustáros csirke
Ma már mindennek van diétás veriója! Diab diéta a la Panka mézes-mustáros csirkéjébe mézpótló kerül, hogy Panka diabéteszes lánya is ehessen belőle.
Baconben sült sajtos-tejfeles csirkemell
Gyors és ütős főétel, ami salátával tálalva szinte 0 gramm szénhidrát. Így az ebédbe egy kiadós desszert is belefér!
Almás-pisztáciás kosárka
Egy rém egyszerű Diab diéta a la Panka-desszert, amit készíthetünk diétás verzióban, mézpótlóval, és hagyományos módon, hogy mindenki örüljön!
Wokban sült zöldséges tészta csirkehússal
Ha valami ázsiaira vagy csak változatosságra vágytok, ez a Diab diéta a la Panka recept könnyen elkészíthető, bátran álljatok neki!
Támogasd a munkánk!
Csatlakozz közösségünkhöz önkéntesként, ha teheted, adománnyal segítsd alapítványunkat, vagy cégeddel vegyél részt egy-egy projektünk megvalósulásában! Nézd meg, mennyi mindent tudunk megvalósítani a támogatásoddal!