Főleg nőknek, illetve lányos szülőknek szóló téma következik, mivel itt a nyár, a strandolás és ezzel együtt a hüvelyfertőzések, a húgyhólyag-gyulladások „szezonja”.
Cukorbetegség és a fertőzésekre való hajlam
A cukorbetegség egyik kellemetlen, olykor súlyos következményekkel is fenyegető velejárója, hogy növeli a szervezet fertőzésre való hajlamát, gyengíti a kórokozókkal szembeni védelmét. Ennek az az oka, hogy miközben a szövetek cukortartalma kezeletlen vagy rosszul kezelt betegségben megnő, vagyis kiváló táptalajul szolgál a baktériumoknak, gombáknak, az immunrendszeri falósejtek funkciója károsodik, így nem tudják a szervezet védelmét megfelelően ellátni. Ezért a diabéteszesek esetében gyakoriak a gombás fertőzések, annyira, hogy nemegyszer éppen a fokozott gombásodás alapján ismerik fel felnőttkorban a 2-es típusú diabéteszt. A gombák által károsított bőr, az apró berepedések teszik lehetővé a baktériumok bejutását a szervezetbe, így bakteriális felülfertőzések is kialakulhatnak.
A gombás hüvelyfertőzés tünetei
Olykor enyhe fertőzés is nagyon kellemetlen tüneteket tud okozni! Erős viszketés, égő érzés jelentkezik, ami vizeléskor és szexuális együttlétnél erősödik. Hüvelyi folyás lép fel. A gyulladás következtében a bőr kivörösödhet és megduzzadhat, vérzékeny, sérülékeny lehet.
- Milyen tényezők növelik a hüvelyfertőzés kockázatát?
A hüvelyfertőzés kockázatát növeli a szexuális együttlét, a tisztálkodó szerek, törölközők, fehérneműk közös használata. WC-n, strandokon, uszodákban szintén elkapható a fertőzés. A gyenge immunrendszerű személyek, bizonyos gyógyszerek szedése (pl. antibiotikum), a cukorbetegség, hormonális hatások (terhesség, fogamzásgátló gyógyszerek) szintén hajlamosítanak a fertőzésekre.
- Kezelés
A tünetek jelentkezése esetén ne kezdjen öngyógyításba, hanem mindenképpen keresse fel orvosát! A fenti tünetek hátterében nem mindig gombás fertőzés áll, ezért azoknak is tanácsos orvoshoz fordulniuk, akik már korábban részesültek kezelésben hüvelyfertőzés miatt, és úgy vélik, hogy ugyanazokat a tüneteket tapasztalják, mint mikor hüvelyfertőzés volt a diagnózis. Mielőtt a bevált szert alkalmazni kezdené, feltétlenül forduljon orvoshoz! Visszatérő gombás fertőzés esetén is ajánlott az orvos felkeresése. Az orvos által felírt gyógyszereket megfelelő ideig, gyakran még a tünetmentesség elérése után is alkalmazni!
A tartósan eredményes kezelés érdekében jó ha tudjuk, hogy a gombás (candida) fertőzés az egész bőrfelület fertőzése, így helyi hüvelykezeléssel csupán átmeneti eredményeket érhetünk el.
- Megelőzés
Megelőzésként kiemelném az általános higiénés szabályok betartását (pl. ne használjunk közös törülközőt, ne üljünk rá idegen helyen nyilvános WC-re, a WC papírt, betéteket, tamponokat megfelelően használjuk, naponta cseréljünk fehérneműt, zuhanyozzunk, stb.) és a normál hüvelyflóra biztosítását, melynek érdekében használjunk megfelelő lemosót, intim szappant. Diabéteszes betegnél pedig kifejezett jelentősége van a (közel) normál anyagcsere biztosításának és hosszú távú fenntartásának.
Húgyúti fertőzések
A húgyúti fertőzéseknek két csoportját különböztetjük meg:
- Felső húgyúti fertőzés: vesemedence gyulladás
Magas lázzal, hasi illetve deréktáji fájdalommal, hányással, szédüléssel, elesettséggel járó súlyos gyulladás, amely sokszor nem jár vizeletürítési panaszokkal (fájdalmas, gyakori vizelés), de a vizelet színének, szagának megváltozása sokszor feltűnik a szülőknek.
A betegség mindenképpen azonnali vizsgálatokat (vér és vizelet, hasi ultrahang) és antibiotikum adását teszi szükségessé.
Csecsemőknél, kisebb gyermekeknél kórházi körülmények között injekciós formában kell megkezdeni a kezelést, majd az állapot javulása után otthon kell rövidebb-hosszabb ideig folytatni az antibiotikum adását.
Bizonyos vese fejlődési rendellenességek hajlamosítanak rá, ezért ezek fennállása esetén a vesemedence gyulladás kizárásának érdekében láz esetén mindig vizeletvizsgálatot kell végezni.
- Alsó húgyúti fertőzés: húgyhólyag gyulladás
Jóval gyakoribb, mint az előző betegség, főleg lányoknál, nőknél a rövidebb húgycső miatt felszálló fertőzés formájában alakul ki.
Tünete gyakori, fájdalmas, kínzó vizelés. A beteg kínzó vizelési inger ellenére csak kis mennyiségű, sokszor csak néhány csepp, zavaros vizeletet tud kipréselni magából égő fájdalom mellett.
Itt szeretném megjegyezni, hogy az 1-es típusú diabétesz jelentkezésekor a gyermek gyakran, nagyon sokat pisil, míg húgyhólyag gyulladás esetén gyakran, kismennyiségű vizeletet ürít. A szülő alapos kikérdezésével gyakran már vizeletvizsgálat illetve vércukorvizsgálat előtt elkülöníthető a két állapot, mégis gyakran téves diagnózis születik első ellátáskor a húgyúti fertőzés irányában. Itt még többet megtudhat az 1-es típusú diabétesz tüneteiről >>>
Alhasi fájdalom jelentkezhet még húgyhólyag gyulladás esetén. Láz általában nincs.
Kezelése
Kezelése vizeletvizsgálat után antibiotikum vagy vizeletfertőtlenítők, tőzegáfonya adásából áll. Az alhas melegítése, meleg ülőfürdő (itt a pisilés is könnyebben, kevésbé fájdalmasan megy) fájdalomcsillapító, görcsoldó adása, bő folyadékfogyasztás, gyógyteák is szükségesek és jó hatásúak kiegészítő kezelésként.
A húgyutak kezelésére szolgáló gyógyszerekről bővebben itt olvashatsz: GYÓGYSZERES KEZELÉS
Tanácsok a megelőzéshez
– A fertőzések megelőzésére is fontos a bő folyadékbevitel és törekedni kell, hogy gyakran menjünk WC-re, ne tartsuk vissza a vizeletet és a hólyagból minden vizelet kiürüljön ilyenkor.
– A WC-papír megfelelő használata, strandolás közben a zsúfolt, melegvizes medencék, pezsgőfürdők kerülése is kiemelt fontosságú. Csak rövid ideig tartózkodjunk az ilyen medencékben, és fürdőzés után rögtön zuhanyozzunk le!
– A szexuális partnerek gyakori váltogatásának kerülése, óvszerhasználat is segíti a megelőzést.
– A panaszok ismételt kiújulását megelőzendő lényeges, hogy a társuló nőgyógyászati, kismedencei gyulladásokat is kezeltessük. A laboratóriumi vizsgálatok mellett fontosak a különböző képalkotó eljárások is (ultrahang, röntgen, CT), illetve bizonyos esetekben hólyagtükrözésre is sor kerülhet. Ezek segítségével kiszűrhetők, diagnosztizálhatók a különböző hajlamosító betegségek, állapotok.
– Férfiak esetén kiemelném a prosztata-problémák, megnagyobbodás kezelését!
Diabétesz és húgyúti fertőzések kapcsolata
- A diabéteszes betegek háromszor gyakrabban kapnak húgyúti fertőzést, mint a nem cukorbetegek. A fő kockázati tényező a tünetmentes bakteriuria (tünetmentes állapotban is megtalálható a vizeletben baktérium ürítés, hordozó állapot), amely cukorbeteg nőkben 2-4x gyakoribb, mint az átlagos népességben. Ez ugyan csak egy „állapot”, és antibiotikum kezelést nem igényel, de tudni kell, hogy az ilyen betegek több mint felében lép fel tünetekkel járó húgyúti fertőzés.
- Diabétesz esetén a húgyúti fertőzések nem csak gyakoribbak, de sokszor súlyosabb lefolyásúak is, gyakran érintik a felső húgyutakat és súlyos veseszövődményekhez vezethetnek. Ebben a vonatkozásban hajlamosító tényezőként már fontos szerepe van az anyagcserekontrollnak és a késői szövődményeknek.
- A kezelésben is aktívan kell eljárni: hosszabb kezelésre, megfelelő, széles spektrumú antibiotikum adására (kezdetben injekciós, vénás formában) van szükség, valamint a magas vércukorszint és cukorvizelés megszüntetése jelenti a betegség kedvező kimenetének biztosítását.
2015. május
Támogasd a munkánk!
Csatlakozz közösségünkhöz önkéntesként, ha teheted, adománnyal segítsd alapítványunkat, vagy cégeddel vegyél részt egy-egy projektünk megvalósulásában! Nézd meg, mennyi mindent tudunk megvalósítani a támogatásoddal!