Veronika 22 hónaposan lett cukorbeteg, öt évesen kapott inzulinpumpát. Három és fél éves korától járt óvodába, reggeltől délutánig, mint bármelyik gyerek, ugyanúgy vitték kirándulni, úszótáborba, stb. Az óvónők megmérték a cukrát, beadták az inzulint, amikor még penes volt, illetve megtanulták a pumpa használatát, teljes mértékben együttműködőek voltak. Nagyon jó helyen volt Vercsi, és csak remélni tudtam, hogy az iskolában is hasonló lesz a helyzet.

Iskolaválasztás – pedagógus választás

Amikor a nagytesó a választott, egyházi fenntartású iskolába készült, előre megkérdeztem az igazgatót, hogy tudnak-e cukorbeteg gyereket fogadni. Azt válaszolta, hogy persze, mindenféle diétás ebédet tudnak biztosítani, úgyhogy első körben megnyugodtam, hogy ezzel majd nem lesz gond.

Ezután gyorsan eltelt két év. Az iskolaelőkészítő foglalkozások során, ahol a gyerekek többek között megismerkedtek egymással és a tanítónőkkel, a szülőknek is lehetőségük volt beszélgetni a pedagógusokkal. Mindkét leendő osztály leendő tanítónőjének beszéltem Vercsi cukorbetegségéről, és mindketten pozitívan álltak hozzá. Arról persze biztosítottam őket, hogy Vercsi végtelenül fegyelmezett a diabéteszével kapcsolatban, én pedig minden szükséges információval el fogom látni őket.

Kezeléssel kapcsolatos ismeretek átadása

Vercsi tanítónénijeinek közvetlenül iskolakezdés előtt egy órás tájékoztatást tartottam arról, milyen rendszer szerint fog „működni” Vercsi. Készen álltam arra is, hogy az első napokban jelen legyek az iskolában, persze diszkréten a háttérbe húzódva, de azt mondták, hogy nem szükséges, bőven van információjuk, kérdés esetén úgyis felhívnak. Étkezéseknél az inzulin beadásakor szinte mindig ott vannak, és ellenőrzik, inkább csak a biztonság kedvéért, mert Vercsi nagyon ügyes. Amikor kétfajta szabály ütközik, például pont étkezés van testnevelés előtt, és alacsony a cukra, akkor a tanítónő felhív telefonon, hogy mi legyen a teendő. Nekik és nekem is megnyugtató, hogy bármikor el tudnak érni szükség esetén, emiatt van Vercsi táskájában egy saját telefon. Beállítottam rajta riasztásokat a kisétkezésekhez, inkább csak minden eshetőségre felkészülve, ugyanis a tanítók a saját telefonjukon ezt ugyanúgy megtették.

Vercsi diabétesszel kapcsolatos felkészítése az iskolára

Vercsivel úgy készültünk a diabos iskolai életre, hogy nagycsoportban már végig ő mérte meg magának a cukrát, az óvónénik csak felügyelték a mérést és az inzulinbeadást. A számokat régóta biztonsággal felismerte, úgyhogy az eredményt értelmezni tudta, az óvónők utasításának megfelelően be tudta adni az inzulinpumpán a bólust (= étkezéshez adott inzulin). Az evéssel szerencsére sosem volt gondja, mindig megette, amit és amikor kellett, és megtanulta, hogy mely zöldségekből ehet bármikor bármennyit.

Étkezések és a „mindent tudó” kártyák

Az óvodához hasonlóan itt is én készítem el neki a kisétkezéseket, magával viszi a tízórait kakaóval (első szünetben eszi meg), uzsonnát (tanulóidő elején), két adag gyümölcsöt (második szünet, illetve tanulóidő
végén). Minden dobozába beleteszek egy laminált bóluskártyát, arról olvassa le, hogy az adott cukorértéktől függően mennyi bólust adjon be a pumpával, és kis képek segítik magas cukor esetén, ha nem ehet szénhidrátot, csak zöldséget. Ezt egyébként az iskola előtti héten tanulta meg használni: „Anya, ez ennyire könnyű?”

Az ebédet egy erre szakosodott cég biztosítja a speciális étkezésű gyerekeknek. Előre tudni lehet, hogy az ebédnek mennyi lesz a szénhidrátja, így minden nap ahhoz a szénhidrátmennyiséghez tartozó bóluskártyát teszem a vércukormérő mellé. Vercsi pedig tudja, hogy az ebéd összetevőiben miben van szénhidrát, azaz mit kell megennie, még ha nem is finom, és hogy meghagyhatja a húst, gombát, stb.

Tesi órák és az egyéni tapasztalat szerzése

Vercsinek szintén táblázatok segítenek ebéd után, valamint testnevelésórák előtt és után, hogy alacsony vagy magas cukrok esetén mit kell csinálnia. Ez utóbbit pár hét alatt tapasztaltuk ki, hogy a mozgás mennyire viszi lejjebb a cukrát, ezért alacsonyabb kezdeti cukorértéknél mennyi szőlőcukrot, Korpovitot egyen, hogy elkerüljük a hipoglikémiát. Ugyanerre másik megoldás a pumpán a bázist (= 24 órában folyamatosan adagolt inzulin) visszavenni néhány százalékkal egy ideig.

Vercsi és nővére

Vercsinek van egy majdnem három évvel idősebb testvére, neki is megtanítottuk, hogyan kell cukrot mérni. Közösen járnak labdás torna különórára, egyik alkalommal az óra vége felé Vercsi szólt neki, hogy fáradt. Panni meg elmondta a tanárnak, hogy ilyenkor cukrot kell mérni, mert lehet, hogy alacsony. Úgyhogy Panni meg is mérte Vercsi cukrát: 4,2 volt, érthető volt a bágyadtság. Vercsi szőlőcukrot evett, leült pihenni, és jobban lett.

A napi rutin plusz feladatai diabéteszes iskolásként

Vercsinél délutánként nemcsak az iskolában megírt leckét ellenőrizzük, hanem vannak egyéb állandó teendők is:

  • Ellenőrizni, elég lesz-e másnapra a tesztcsík, a papírzsepidarabok (cukorméréshez), a szőlőcukor, a Korpovit.
  • Ellenőrizni, eléggé fel van-e töltve a telefon.
  • Ellenőrizni, bent van-e a táskában a pumpatartó öv, amit akkor vesz fel, ha kimennek az udvarra (a tornazsákban külön pumpatartó öv van).
  • Kikeressük a megfelelő ebéd előtti bóluskártyát.
  • Elkészítjük a négy doboz ennivalót és a kakaót.
  • Palackban mindig visz magával innivalót is, édesítőszeres teát vagy vizet.

Összességében elmondhatom, hogy Vercsi nagyon ügyesen intézi a diabétesszel kapcsolatos tennivalóit, biztos iskolai és otthoni háttérrel. Szépen megtanult olvasni, gyönyörűen ír, magabiztosan számol, úgyhogy nagyon büszkék vagyunk elsős leánykánkra.

Budapest, 2016. április

Szűcsné Hulyák Detti, Veronika édesanyja

Veronika diabéteszének és óvodás éveinek történetét itt olvashatjátok >>>

Támogasd a munkánk!

Csatlakozz közösségünkhöz önkéntesként, ha teheted, adománnyal segítsd alapítványunkat, vagy cégeddel vegyél részt egy-egy projektünk megvalósulásában! Nézd meg, mennyi mindent tudunk megvalósítani a támogatásoddal!

Támogatom

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Amire számíthatsz: havi rendszerességgel hírek a legújabb diab eszközökről, szakmai cikkek, információk és beszámolók a Szurikáta-programokról, diétás receptek pontos szénhidrátokkal.
Amire számíthatsz: havi rendszerességgel hírek a legújabb diab eszközökről, szakmai cikkek, információk és beszámolók a Szurikáta-programokról, diétás receptek pontos szénhidrátokkal.
Iratkozz fel hírlevelünkre!