Magasvérnyomás miatt kezdett el sportolni 40 év felett. Egészségügyi problémáira gyógyír volt a hosszútávfutás, ma már azon tevékenykedik, hogy a sporttal másokat támogasson. Interjú Dormán Györggyel, a Szurikáta Alapítvány jótékony futójával, aki maga is diabétesz-érintett apuka.

Tóbiás Lilla interjúja

Legyél Te is a Szurikáta Alapítvány Jótékonysági nagykövete! Információk itt >>>

Hogy kerültél kapcsolatba a Szurikáta Alapítvánnyal?

2017 óta futok rendszeresen, és úgy határoztam, hogy jótékony célra is fel szeretném használni a futásom. Kisfiam cukorbeteg lett több mint egy évvel ezelőtt, így kerestünk egy olyan szimpatikus szervezetet, amely diabéteszes gyerekeket és családokat segít. Tavaly ősszel a feleségem látta meg, hogy a Szurikáta Alapítvány futónagyköveteket keres.

Mióta és milyen rendszerességgel futsz?

2017 novemberében kezdtem magas vérnyomás miatt újra sportolni. 160-170 volt a vérnyomásom, és körülbelül fél év leforgása alatt lement 125-135-ös értékre. Kezdetben az volt a célom, hogy az életem részévé váljon a sportolás, és elérjem a fél- majd a maratoni távot. Heti háromszor futok, a minimum táv általában tíz kilométer egy alkalommal, de többször futottam már félmaratont, néhányszor harminc kilométert, és egyszer, a 46. születésnapomon 46 kilométert, amely már a maratoni távot is meghaladja.

Hogyan edzel?

Többnyire hajnalban megyek futni még munka előtt, majd visszük a gyerekeket iskolába. Azt vettem észre, hogy azokon a napokon, amikor edzem, sokkal pörgősebb a napom, frissebb vagyok, jobb a koncentrálóképességem, és a nyári időszakban nincs is olyan meleg még akkor. A futás jó választás stressz levezetésre, kikapcsolódásra, állóképesség növelésre, ráadásul boldogsághormon is termelődik az aktív mozgás során. Kecskemét külterületén futok, kerékpárúton, jól megvilágított útszakaszokon. Arborétum, sok-sok fa mellett vezet az utam, hajnalban a harmatos friss levegőben ez kimondottan kellemes. A karantén sok mindent felülírt, sajnos nem tudtam úgy edzeni, ahogy elterveztem, de újra elkezdtem intenzíven futni.

Mi a célkitűzésed a kampányoddal?

A futóversenyek előtt egy- másfél hónappal veszik kezdetüket a jótékonysági kampányok, de én úgy gondoltam, hogy egy egész éves programot indítok, és 1200 kilométert teszek meg az októberi SPAR Budapest Maraton Fesztiválig, amikor lefutom a maratoni távot. A vírushelyzet miatt sok minden kérdéssé vált, lesz-e futófesztivál, ha igen, milyen formában, az azonban biztos, hogy a kampány zárásaként lefutom a 42 kilométert. Úton- útfélén felhívom a figyelmet a Szurikáta Alapítvány tevékenységére és az 1-es típusú diabétesz korai felismerésére és annak fontosságára, hogy minél több ember tudjon róla. A közösségi médiában, a jotekonyfuto.hu oldalamon és a kecskeméti televízióban is hírt adtam a kampányról. Barátok, de idegenek is támogattak, köztük volt egy magasabb összegű adományozó is a jóügyekért.hu oldalon.

Milyen hosszabb távú futócéljaid vannak?

Ötvenedik születésnapomon szeretném lefutni az ötven kilométert, és mindenképpen szeretnék bezsebelni hivatalosan is egy maratoni versenyérmet. De valójában nem ezek a fontosak, hanem hogy az egészségemnek jót tesz és jótékony célra is tudom fordítani a hobbim.

Családod csatlakozik valamilyen módon a futáshoz?

Többször elkísértek kerékpárral, olyankor én futottam mellettük. A nyolcadik éves diabéteszes kisfiammal néhányszor már futottunk együtt, annyit és olyan tempóval, hogy neki jól essen, de egyelőre még nincs rendszeresség nála a sportban. Szeretnénk a feleségemmel, hogy sportoljon, amely jótékonyan támogatná szervezetét különös tekintettel a diabéteszére. Már próbálta a kung fu-t, amit korábban én is űztem, de sajnos nem kötötte le a figyelmét, ezt pedig tudomásul vettük. Talán a jó példa hatni fog rá.

2020. november

Inspirálónak tartod Dormán György történetét? Legyél Te is a Szurikáta Alapítvány Jótékonysági nagykövete! Információk itt >>>

Támogasd a munkánk!

Csatlakozz közösségünkhöz önkéntesként, ha teheted, adománnyal segítsd alapítványunkat, vagy cégeddel vegyél részt egy-egy projektünk megvalósulásában! Nézd meg, mennyi mindent tudunk megvalósítani a támogatásoddal!

Támogatom

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Amire számíthatsz: havi rendszerességgel hírek a legújabb diab eszközökről, szakmai cikkek, információk és beszámolók a Szurikáta-programokról, diétás receptek pontos szénhidrátokkal.
Amire számíthatsz: havi rendszerességgel hírek a legújabb diab eszközökről, szakmai cikkek, információk és beszámolók a Szurikáta-programokról, diétás receptek pontos szénhidrátokkal.
Iratkozz fel hírlevelünkre!