Az óraállítás és a diabétesz

Március 31-én vasárnap hajnalban 2 órakor 3 órára, vagyis egy órával előre kell állítani az órákat – ezzel elkezdődik a nyári időszámítás.

Ennek azért szoktunk Mindannyian örülni, mert így este egy órával később sötétedik, így hosszabbodnak a nappalok. Szervezetünk bioritmusa azonban csak fokozatosan tud átállni az új időszámításra, ezért a diabéteszeseknek is nagyobb odafigyelésre van szükség az új időpontok figyelembe vételéhez és azok betartásához.

Lássuk, hogy mire kell figyelniük a különböző inzulinkezelési rendszerek esetén óraállításnál az 1-es típusú diabétesszel élőknek?

  • napi kétszeri keverék inzulin adása esetén

 

Tekintve, hogy ez e legkötöttebb kezelés rendszer, ezért ez igényli ilyenkor a legnagyobb odafigyelést. Javasolt, hogy ilyen esetben ne egyszerre állítsuk át egy órával az inzulinbeadási és étkezési időpontokat, hanem négy nap alatt térjünk át az új időpontokra, és naponta csak negyedórát módosítsunk. Bátrabbak csinálhatják fél-fél óra változtatással, összesen két nap alatt. Az időpontokat úgy a legegyszerűbb követni, ha átállítjuk ugyan az órákat, de a telefonunkat vagy egy riasztós stoppert arra használunk, hogy a szükséges időpontokban riasszon. Így elkerülhetjük, hogy rutin szerint nézzünk az órára, és már a második napon elveszítsük a fonalat, hogy hol is tartunk a tologatásban. De meghagyhatjuk az egyik órán a régi időbeállítást, és annak alapján éljük még pár napig az életünket.

  • gyorshatású inzulin és bázisinzulin (napi négyszeri inzulinadás) esetén

Ennél a kezelési rendszernél már nagyobb szabadságunk van az étkezési inzulinok beadási időpontját és az étkezések idejét tekintve, míg a bázisinzulin beadási időpontjának viszonylag fixnek kell lennie. Ezért az étkezési inzulinok és az étkezések időpontjának elcsúsztatásában nem kell fokozatosnak lennünk, hanem általában egyik napról a másikra áttolhatók az új időszámítás szerint.  A bázisinzulinok közül egyre inkább az elnyújtott, hosszú hatású inzulinok adását részesítjük előnyben, ezért ezeknek a beadását 2 nap alatt, fél-fél órás csúsztatással már az új időszámítás szerint tudjuk beadni.

  • inzulinpumpa kezelés esetén

 

 

Mivel ez a kezelési mód tekinthető a „legszabadabb” rendszernek, ezért itt sincs szükség a fokozatosságra. Egyik napról a másikra programozzuk át a pumpa óráját –ezáltal a bázisinzulin már az új idő szerint megy, a bólusokat pedig az új időszámítás szerint adhatjuk be illetve fogyaszthatjuk el az étkezéseinket.

 

 

 

  • egyéb teendők:

Állítsuk át a vércukormérő óráját is.

Vonatkozik ez az inzulinpumpához kapcsolt cukormérőkre is, így szinkronban lesz egymással a két műszer – de szerencsére nagy időkülönbség esetén erre rá is kérdez a rendszer.

Az időeltolódás miatt gyakrabban lehet szükség a vércukorszint ellenőrzésére.

Kövessük kezelőorvosunk tanácsait, aki figyelembe tudja venni az egyéni sajátosságokat és érzékenységeket is. Ezáltal személyre szabott tanácsokkal és útmutatással tud szolgálni.

Solymár, 2019. március 29.

Dr. Nagy-Szakáll Zsuzsanna gyermekdiabetológus, házi gyermekorvos

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Regisztráljatok az 1-es típusú diabétesz pszichés oldalával foglalkozó rendezvényünkre, ahová a szülőkön és a fiatal felnőtt, felnőtt 1-es típusú diabéteszeseken kívül várjuk a 10-18. év közöttieket is. Itt tudsz regisztrálni az eseményre>>>REGISZTRÁLOK