Kornél története – az óvó néni szemével

Óvó néniként szeretném néhány gondolatomat leírni  „Kornél történetéhez” kapcsolódva. Próbálom azokat a gyakorlati tapasztalatokat átadni, ami a többi óvodapedagógusnak is hasznos lehet, és talán megerősíti őket abban, hogy nem meggondolatlanul, de felelősséggel, nyugodtan, be lehet vállalni egy diabéteszes kisgyermek óvodai teljes ellátását. Igyekszem leírni azokat a jó ötleteket, szokásokat, amiket Kornél anyukájával közösen alakítottunk ki, és amelyek nagyban segítették, megkönnyítették és biztonságosabbá tették munkánkat.

Felkészülés Kornél fogadására

20213_1105514399464355_5785136093995348878_n-300x300Kornél 2010 őszén került hozzánk, azaz a perkátai szivárvány óvoda cicás csoportjába, másik 29 másik kisgyermekkel együtt. Mindannyian 2.5 -3 évesek voltak. Mi kolléganőmmel már több mint 20 éve dolgozunk együtt, egymás gondolatát is ismerve, igazán jó csapatot alkotunk.  Egy új mini kiscsoportot indítani mindig nagy öröm és nagy izgalom, de ebben a tanévben még jobban izgultunk dajka néninkkel együtt, hiszen Kornél cukorbeteg kisfiúként kezdte velünk az óvodát. Mi voltunk a sorosak a kiscsoport indításában, így hozzánk került. Nem voltunk semmivel sem hozzáértőbbek, mint többi kollégánk. A véletlen műve, hogy néhány évvel ezelőtt is éppen a mi csoportunkban volt egy cukorbeteg kislány, de nála nagycsoportos korában derült ki a betegség, így ő akkor már saját magának mérte a vércukorszintet. Nekünk csak a feltételeket, és a rendkívüli étkezések lehetőségét, és az ellenőrzést kellett biztosítani.

Az, hogy Kornél jöhet-e oviba, nem is volt kérdés számunkra. Először is tartottunk egy megbeszélést, amin részt vett az anyuka, az óvoda vezetője, mi a csoportos óvó nénik, és a dajka nénink.  Ezen sok mindent megtudunk, amit a diabéteszről, a Kornéllal kapcsolatos feladatokról, esetleges problémákról, azok megoldásáról, a felmerülő kérdésekről az indulásnál tudnunk kellett. Kaptunk az anyukától ismeretterjesztő anyagot, táblázatokat, és persze mi is utána néztünk a betegségnek az interneten. Jó a kapcsolatunk a védő nénivel is, később vele is többször beszélgettünk a témáról.

keskeny kép Kornélról

A következő találkozóra már Kornél is jött. Nagyon jó ötlet volt, hogy az anyuka steril tűkkel felszerelkezve érkezett. Miközben kolléganőmmel megmértük saját vércukorszintünket, megtapasztalhattuk, hogy mit érez Kornél majd akkor, amikor megszúrjuk.  Végignéztük, és kipróbáltuk azt is, hogyan kell beadni az inzulint. Persze mi is aggódtunk, hogy engedi-e majd Kornél megszúrni magát, és persze az sem volt jó érzés, hogy fájdalmat kell okoznunk egy kisgyermeknek… Ezek természetes emberi érzések, nincs rajtuk mit szégyellni… és nekem bizony fájt a tűszúrás. Soha nem titkoltuk vagy kicsinyítettük ezt a fájdalmat sem Kornél, sem a többi gyermek előtt.  Nincs róla statisztikánk, de biztosra veszem, hogy a csoportba járó gyermekeknek könnyebben adta be a doktor bácsi az injekciót, vagy vette le a vért, miután nap mint nap megtapasztalták Kornél vércukormérését. Miután megismerkedtünk az eszközökkel, megbeszéltük a fontos, konkrét dolgokat, az étkezés szabályait, az inzulin kiszámítását.

És a puding próbája …

Diabéteszes óvodás, Kornél és Rita néniVégül elérkezett az első nap. Nem tudom ki izgult a legjobban? Kornél? Mi? Vagy az anyuka???  Az első néhány vércukormérésnél, inzulinozásnál még az anyuka is ott volt velünk, azután kint a folyosón várakozott, várva az esetleges segítségkérést, majd néhány nap múlva már csak a telefon másik végén izgult. Nekünk a legfontosabb biztonságot az adta, hogy ő minden pillanatban elérhető volt telefonon, így soha nem kellett egyedül döntenünk, ha csak nem akartunk. Ugyanakkor ő is feltétlenül megbízott bennünk. Tudta, hogy nem feleslegesen hívogatjuk, nem rémisztgetjük… Szerintem ez a feltétlen oda-vissza meglévő bizalom a legfontosabb dolog. Ha a gyermek látja, hogy a szülő és a pedagógus bíznak egymásban, ő is úgy fog viszonyulni a pedagógushoz. Azt hiszem, ezt a fajta szemléletmódot kellene minden gyermek- szülő-pedagógus kapcsolatában elérni. Ez minden félnek biztonságot adna.

Jöttek tehát a hétköznapok… Kornél kis táskájával érkezett, amiben az inzulinnal kapcsolatos eszközök, füzete, étlapja, szőlőcukor, és a saját telefonja volt.  Egész napját az oviban töltötte.

Az anyukával minden reggeli érkezéskor átvettük az egész napot, megbeszéltük milyen volt az éjszaka, a reggeli cukor, lesz-e valamilyen rendkívüli dolog ma az oviban, mit, és mennyit ehet aznap Kornél. A füzetbe minden alkalommal minden dolgot lejegyeztünk. Ez most talán soknak tűnhet, de csak az elején igényelt ez több időt, hamarosan rutinszerűen ment. Viszont nagyon jó volt, hiszen nem felejtettünk el semmit, illetve minden segítség a füzetből kiolvasható volt.

1%szurikata2 fb kép poszthoz, cikkhez

Óvó nénis praktikák

A könyvespolcon találtunk egy izgalmas képeskönyvet, a Furcsaságok könyvét, amit minden cukormérés alkalmával – de csak akkor – levettünk a polcról. Ez Kornél kiváltsága volt. Ez a vicces kedves könyv terelte el a figyelmét a szúrásról. Vércukormérés után telefonon bemondtuk az értéket az anyukának. Ő esetlegesen korrigálta a reggel előre megbeszélt dolgokat. Az első időkben a telefonálás minden mérésnél megtörtént, később, ahogy mi is rutinosabbak voltunk, ha minden rendben volt, már önállóan is tudtunk dönteni.

Kornél-9-1024x753

Óvodásaink úgy nőttek fel, hogy Kornél és diabétesze az elejétől fogva természetes része volt óvodai életüknek. Úgy irányítottuk a dolgokat, hogy a csoportban minden kisgyermek megismerhesse Kornél különlegességét, de a szabályokat mindenkinek meg kellett tanulni. Például, ha Kornél megengedte, akkor megnézhették a mérést, inzulinbeadást, de nem nyúlhattak az eszközökhöz, az inzulinpumpához.  Nagyon büszkék voltak, ha végignézhették, hogy „katicázunk” (a vércukormérést hívtuk így), pláne, ha hozhatták Kornélnak a zsebkendőt, engedéllyel vihették a táskáját… Ő pedig nagyon bátran és büszkén viselte a mindennapi megpróbáltatásokat. A szúrással utána már nem volt gondunk. Persze azért voltak néha nehezebb pillanatok, amikor már fájdalmas volt a szúrás helye, vagy ha Kornél készült lebetegedni, vagy ha éppen nem volt jó kedve, ami ugye mindannyiunkkal előfordul néha… akkor azért szükség volt némi óvó nénis praktikára, de azt naponta alkalmazza egy pedagógus számtalan kisgyermeknél.

A szénhidrátszámítás bűvöletében

KornĂ©l-7-1024x768Kornél alapvetően az óvodai ételeket fogyasztotta. Nagyon jó volt számára, hogy az anyuka teljesen az ovi étlapjához igazodott, így ha olyan étel volt, amit Kornél normál módon elkészítve nem ehetett meg, az anyuka reggel hozta számára ugyanazt, speciálisan elkészítve. Nagyon ritkán fordult elő, hogy ő nem azt ette, mint a társai. A füzetben benne volt, hogy aznap melyik ételből mennyit fogyaszthat, erre mennyi inzulin kell. A mennyiséget kis mérőedényével, digitális mérlegével ellenőriztük. Mindig mértünk, de ez hamarosan nagyon rutinosan ment.

KornĂ©l-6-1024x768Kornél nagyon rendes kisfiú volt, megkönnyítette a dolgunkat. Soha nem evett semmit, amit nem ehetett. Nem kellett külön figyelni, hogy nem csen-e egyet-egyet a kirakott édességből, vagy ropiból. Ha valami pluszt kapott, mindig megkérdezte, hogy ő ezt megeheti-e.  Irigylésre méltó ezeknek a gyermekeknek az önfegyelme, mikor mi felnőttek milyen nehezen tartjuk az esetlegesen csak néhány napig tartó diétát, amikor nem bírunk lemondani egy kocka csokiról…

Kornélnak volt egy kis doboza az oviban, amiben mindig volt egy kis túlélő csomag: egy zacskó diabetikus cukor, néhány pici diabetikus csoki, valami sós rágcsálnivaló, szőlőcukor, karácsony környékén pedig diabetikus szaloncukor. Minden fel volt címkézve, pontosan tudtuk mennyi szénhidrát van bennük, mennyi inzulint kell rá adni. A többi már csak matematika volt…

Óvodai rutin  diabétesszel

Minden étkezés, torna vagy nagyobb séta előtt és után mértük a vércukrot, és adtuk az inzulint, amikor kellett.  Az elején minden eseménynél hívtuk az anyukát, később már mi is nyugodtabban számolgattunk. Persze az aggodalom mindig benne volt az emberben, hogy ne hogy elfelejtsünk valamit, biztosan jól számoljunk… de hát ez a velejárója a dolognak, ezt vállalni kell. Egy pedagógusnak munkája minden percében felelősség nyomja a vállát.

Kornél-5

Kornél minden óvodai programunkon részt vehetett, még az egész napos kirándulásokon is, semmiből nem kellett kimaradnia. Jött velünk mindenhova, hozta a kis táskáját, és éltük a hétköznapokat ezeken a napokon is.  Mindennapjainkat, napirendünket semmiben nem változtatta meg a diabétesz. Egyszerűen a megszokotton kívül volt még más dolgunk is… ami aztán hamarosan megszokottá vált…

Az óvodában ketten szúrtuk Kornélt, dajka nénink ugyanúgy figyelt rá, de az óvoda minden dolgozója tudta, hogy neki saját kis szabályai vannak, így ők mindig a mi „engedélyünkkel” cselekedtek. Ha új dolgozó érkezett az oviba, ha csak egy napra is, megfigyelni valamit, vagy gyakorlatra, mindenkit figyelmeztettünk a Kornéllal kapcsolatos szabályokra.  Mi váltó műszakban dolgoztunk, és hiányzás esetén általában egymást helyettesítettük. Olyan hogy egyikünk sem dolgozott, talán csak néhány nap volt a 4 év alatt.

A csoportunkba járó gyermekek teljesen elfogadtak Kornélt, szüleik hozzáállása is példás volt. Mindenki türelmesen várt, amíg a reggeli „átadás-átvétel” megtörtént, a szülők által hozott szülinapos sütik vagy diabetikusak voltak, vagy volt melléjük egy kis olyan édesség, amit Kornél is megehetett, a szörpök, üdítők szintén cukormentesek voltak.

rendszeres adományozás

Segítsd Te is rendszeres támogatásoddal, hogy a diabéteszes gyerekek ugyanúgy tudjanak óvodába, iskolába járni mint Kornél!

Óvó néni kontra szülő? Inkább: Óvó néni-szülő szövetsége a gyerekért!

Sok jó és sajnos sok rossz tapasztalatot is hallani a diabéteszes gyermekek óvodai ellátásáról, bevállalásáról. Én magam hallottam szülői és intézményi oldalról is szélsőségesen negatív hozzáállást. Úgy gondolom mind a két félnek van igazsága, de végül kompromisszumra kell jutni… a gyermekek érdekében. A pedagógusoknak el kell fogadniuk, hogy ezek a gyermekek ugyanúgy szeretnének élni, mint társaik. A szülőnek viszont be kell ismernie magának, hogy gyermekük picit több figyelmet gondoskodást igényel ahhoz, hogy a többi kisgyermekhez hasonlóan éljen, és ez nem csak a pedagóguson múlik. Nálunk szerintem azért működött ilyen jól, mert a szülő minden segítséget megadott nekünk ahhoz, hogy mi nyugodt, derűs óvodás éveket tudjunk biztosítani Kornélnak. A siker az összehangolt, minden problémát konstruktívan és közösen megoldó megbeszélő szülő-pedagógus kapcsolatban rejlik. Legalábbis nálunk ez működött.

KornĂ©l-3Úgy vélem a pedagógusok nem a konkrét vércukorméréstől, vagy az inzulin beadásától félnek, ez technika, ezt meg lehet tanulni. Inkább attól a felelősségtől tartanak, ami végigkíséri a napot, egy cukorbeteg kisgyermek felügyeletekor. Azt azért be kell valljam, hogy fél szemünk  mindig,  mindenhol Kornélon volt. Észrevétlenül ugyan, de több figyelmet kellett kapjon, mint társai, amellett, hogy ezt a figyelmet nem a többiektől vettük el. Figyeltük, lestük a jeleket, hogy minden rendben van-e. Ha sokat ásított, vagy picit álmosabbnak láttuk, vagy éppen ellenkezőleg nagyon feldobott volt, ha kipirult vagy éppen sápadt volt… mentünk vércukrot mérni.  Előfordult, hogy mindent tökéletesen csináltunk, de jött egy front, vagy egy betegség, és a vércukorszint mégsem volt ideális. Ez a bizonytalansági faktort ijeszti meg talán az óvodákat, az óvodapedagógusokat.

Sajnos egyre több a speciális igényeket támasztó kisgyermek. Óvodánk mindig nyitott és befogadó szemléletű volt. Több tejcukor-, liszt érzékeny, vagy éppen mozgássérült kisgyermek volt teljes értékű tagja csoportjainknak. Csoportunkban most éppen egy mozgássérült kisfiú van, aki mellé hétfőtől egy újabb, szintén mozgássérült kislány érkezik. Ugyanúgy, mint Kornél érkezésekor, most is aggódunk, hogy minden rendben legyen, aggódunk, mert újabb feladat elé állít minket az élet.

Kornél-1-1024x725

Remélem, hogy gondolataim önbizalmat adnak majd az óvodapedagógusoknak, és kapaszkodót a szülőknek, ahhoz, hogy hogyan lehet közös munkával a diabéteszes gyermekek óvodai életbe történő beilleszkedését zökkenőmentessé tenni. Kár lett volna, ha Kornél kimarad az életünkből, csak azért mert cukorbeteg. Örültünk, hogy velünk volt.

Perkáta, 2015. szeptember

Nagy Rita – óvó néni

Szivárvány Óvoda  blogjába itt olvashattok bele.

12239281_602324693239491_5948743646158412394_o

diabTanoda – Pedagógusok felkészítése 1-es típusú cukorbeteg gyerekek fogadására

2-eloadas

Előadás óvodákban, iskolákban a cukorbeteg gyerekek közösségi fogadásáról

Szurikáta diabFoglalkozás

Szurikáta gyermekfoglalkozás diabéteszes gyerekek óvodai csoportjai, iskolai osztályai számára