KETÓZIS – a nehezen felismerhető ….

7 éve, huszonévesen lettem cukorbeteg és 3 éve használok inzulinpumpát. Ketózisom történetét szeretném elmesélni Nektek, hogy Ti is fel tudjátok ismerni azt a saját életetekben és uralni tudjátok.

4211_4771992_300_e857bf2da82d993748810104bd75f7beÉrdeklődöm minden olyan program iránt, ahol tovább képezhetem magamat a cukorbetegség kezelésével kapcsolatosan, mert meggyőződésem, hogy a tapasztalatokat hatékonyan meg kell osztanunk egymással, hogy ne mindenkinek egyedül kelljen felfedezni a rengeteg befolyásoló tényezőt. Saját életemben megtapaszt és alább bemutatott eset és a Szurikáta Alapítvány honlapján közzétett diabéteszes fiú, Kade Jones  tragédiával végződő története is megerősítettek abban, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani a tájékoztatásra, hiszen sok olyan elem van a kezelésben, amit nem ismerünk vagy nem tudunk befolyásolni, ezért fontos, hogy amiről lehet tudni, azt minden érintett ismerje.

Ketózisom története…

Ezelőtt 6 éve történt. Egy éve voltam 1-es típusú diabéteszes, amikor egyhetes síelésre utaztunk a családommal. A diéta addigra már rutinnak számított, az abban az időben itthon fellelhető összes betegtájékozató könyvet ismertem, és az orvosommal is rendszeresen mindent átbeszéltünk. Mivel tökéletesen nem sikerült még “beállítani” a vércukraimat, a rendszeresnek mondható korrekciókhoz is meg voltak már az ökölszabályok.  Az 1-es típusú cukorbetegségem ketoacidózissal (DKA) kezdődött a késői felfedezés miatt, ezért ismertem az azzal járó tüneteket (hányinger, alhasi fájdalom, magas vércukorszint stb.). Az útra is jól felkészültünk – mindenből pót-pót-pót darabok, amit a szálláson hagytunk megfelelő hőmérsékleten és biztonságban, a pályára viendő csomag hidegre érzékeny darabjai (tesztcsík, inzulin penben, mérő) pedig a belső zsebekben voltak. Hátamon a kis hátizsákban a szükséges gyümölcslevek, az étkezéseken felüli lassú és gyors szénhidrátok, szőlőcukor. Ha valahol fent rekednénk a hegyen, akkor is kihúznám velük legalább 1 napig. (Mi általában szendvicsekkel felszerelkezve majdnem az egész napot a hegyen töltjük ugyanis síeléssel, rövidebb pihenőkkel.)

mac-ski-wallpapers-winter-milan-malpensa-25211

Szóval teljes biztonságban éreztem magamat. A második naptól kezdve a vércukrom nagyon szép lett (magamhoz képest legalábbis), 7,0 és 9,0 mmol/l között mozgott, aminek nagyon örültem, mert a mozgáshoz ideális kezdőérték nálam nem lehetett sokkal alacsonyabb a hypóveszély miatt. Csak az volt a furcsa, hogy habár 2 óránként mértem, nem nagyon volt komolyabb vércukor ingadozás, és ahhoz, hogy megőrizzem ezeket az értékeket, a korábban tanult módokon vagy csökkentett inzulinadást alkalmaztam ugyanannyi CH-val, vagy ugyanannyi inzulinegység mellett többet ettem. Utóbbinak nyilván vannak korlátai, hiszen nem lehet állandóan enni. Talán hagytam ki kis étkezést is, – hiszen ki eszik egy tartósan stabil 9,0 mmmol/l-es értékre – a cukorértékeket figyelembe véve ez is nagyon jól sikerült.

Hasmenés, hányás – gyomorrontás?

Így telt el három könnyed nap, stabil cukrokkal, és úgy tűnt, hogy mindent jól csinálok. A síelés negyedik délutánján kicsit rossz volt a közérzetem, de nem tűnt fel semmi különös, az este is programmal telt, a cukrom kb. 9,0 mmol/l-nél járt. Késő estére azonban nagyon rosszul lettem, először hasmenés és hányinger jelentkezett. Úgy tűnt, hogy gyomorrontásom van, bár erre nem nagyon tudtam okot adni, és ellenőrizni sem tudtuk, mert én (végig) mást ettem, mint a többiek.

Másnap reggel még nagy nehezen legyűrtem a reggeli egy részét, hozzá igazított inzulinnal, de déltől kezdve annyira erős volt a hányingeres rosszullét, hogy nem tudtam enni. (Természetesen aznap végig az ágyban voltam.) Eleinte próbálkoztunk azzal, hogy gyümölcslét, cukros teát ittam, hogy inzulint is tudjak adni, hátha elmúlik a “gyomorrontásom”, de tudtam, hogy ha pár óra alatt nem stabilizálódik, és nem javul a helyzet, akkor kórházi szaksegítségre van szükség. A cukraim eközben végig 8,0-9,0 körüli értéken voltak. (!)

skiing-16262_640

Kórházi kezelés

Végül kora este bementünk a helyi kórházba. Ott nagyon csodálkoztak, hogy hogyan sikerült így elveszteni a kontrollt. Mondtuk a gyomorrontás jellegű tüneteket – a társaságból senkinek sem lett semmi baja, vírusos betegségre ezért nem gyanakodott senki – ezért mindenféle mintát vettek, de baktériumos betegségre utaló jel sem volt. Viszont az első dolog, amit érkezéskor tettek, az egy egyszerű vizeletvizsgálat volt tesztcsíkkal, amiből 2 perc alatt kiderült, hogy nagy mértékben ún. ketontestek mutathatók ki benne, ami természetes is a szokottnál nagyobb fizikai aktivitás hatására. Mi pedig nem tudtuk, hogy az hogyan lehet, hiszen a cukrok végig 10,0 mmmol/l alatt voltak! Minimálisan elmagyarázták a helyzetet (mélyebb elemzést a nyelvi korlátok miatt nem végeztünk), kórházi inzulin pumpára (ez inkább gyógyszerpumpa, nem a beteg által használt inzulinpumpa) tettek 1 napra (emellett cukoroldatot kaptam) és további másfél nap után (már saját inzulinnal és rezsimmel) hazaengedtek. A mindenféle hányós-hasmenős tünetek a kórházi inzulinadás hatására gyakorlatilag másnap reggelre eltűntek, már reggel tudtam enni, cukraim is normalizálódtak a síelés előtt megszokott változatos értékekre.

Tanulságok

Magyarázatnak végül azt találtuk, hogy a szokásostól eltérő megterhelés a hideg időben megszokott magasabb inzulinigény ellenére bőven csökkentette az inzulinigényt, de ennek ellenére a szervezetnek a beadottnál több inzulinra és főleg több tápanyagra lett volna szüksége már az első napokban “szinte függetlenül” a tapasztalt vércukorértéktől. A vélhetően fokozatosan kialakuló ún. ketózis (ketosis) eredményezhette a tüneteket és a szervezet egyensúlyának ilyen eltolódása (vér savasodása, anyagcsere felborulása) eredményezhette a szélsőséges tüneteket. Az étkezési képtelenség már csak a jéghegy csúcsa volt. (Ez a folyamat igaz lehet a sporttevékenységen kívül az egyszerű vírusfertőzésre is, ha tápanyagot és kapcsolódó inzulint nem vagy nem elegendő mértékben tudunk bevinni és adott idő alatt nem tudjuk helyreállítani az anyagcsere egyensúlyt. Így a szervezet a zsírraktárak bontásába kezd, amelynek a keton a mellékterméke. Ez bizonyos mértékig a vizelettel tud távozni, de a fölött fölhalmozódik a szervezetben.)

Sajnos, akkor nem ismertem a túlzott inzulincsökkentés és táplálékbevitel csökkentés veszélyét. Visszanézve egyértelműen az információ hiányából adódó “félrekezeléssel” saját magam idéztem elő a problémát. Továbbá én egyáltalán nem éreztem, de a sportoláshoz viszonyítva gyakorlatilag éheztem.

Ketonszint.  Miért és mikor mérjük?

Hazaérve rögtön felütöttük a tájékoztató könyveket, és pusztán az egyikben volt egy áttételes, 1 mondatos utalás (!) erre a jelenségre. Az első dolgom az volt, hogy beszerezzek a “keton tesztcsíkból”. A patikákban nem ismerték, de végül lenyomoztuk, hogy valójában kapható többféle is Magyarországon, csak igen kevesen keresik. A vicc kedvéért egy több, mint 10 éve 1-es típusú sorstárs volt az egyik patikus, akinek ilyen irányú tapasztalata addig nem volt, neki nem volt szüksége erre. Más távolabbi ismerős 1. típ. cukorbetegektől is hasonló visszajelzés jött, nem ismerték és nem is hiányolták a tesztcsíkot.

Egyébként azóta többször előfordult, hogy komolyabb megbetegedéssel (és az együtt járó magasabb vércukorértérékkel) egy időben a keton-teszt alkalmanként különböző mértékű ketózist mutatott, amit minden alkalommal otthoni kezeléssel (szénhidrát+inzulin) kezelni tudtam orvosi segítség nélkül is. Ezek magas vércukorértékes ketoacidózisos esetek voltak.


Rendszeresen szeretném támogatni a Szurikáta Alapítványt! >>>

Én akarok az egyik lenni abból a 100 emberből, aki havonta 2500 Ft-tal támogatja egy éven keresztül a Szurikáta Alapítvány munkáját, mert fontos nekem, hogy ez az alapítvány holnap is segíteni tudjon a családomnak vagy a cukorbeteg gyerekeknek. Most támogatom >>>  Szeretnék többet megtudni a Szurikáta Támogatói Kolóniáról>>>


Jótanácsok, javaslatok

Mára már azt hiszem, főleg az inzulinpumpa elterjedésének köszönhetően a ketoacidózist (DKA) és a ketózist  is megismerik a betegek az elméleti oktatásokon és a kiegészített könyvekben. Azonban fontos a ketózisra több figyelmet fordítani, mert egyrészt nem biztos, hogy magas vércukorértékekkel jár, másrészt hiba úgy kezelni, mint egy olyan problémát, ami kizárólag inzulinpumpa technikai hibájára vezethető vissza (mint például eltömődött kanül, régi beviteli hely ahol nem megfelelő az inzulinfelszívódás, vagy “megromlott” inzulin). Lehetséges, hogy a leírt egy ritka jelenség, de éppen ezért tartom szükségesnek az ismeretét, hogy ha valaha találkozik vele 1. típusú gyerek/szülő/ felnőtt diabéteszes, akkor idejében felismerje, és néhány egyszerű lépéssel kezelni tudja.

Vagyis

  1. ismeretlen eredetű hányós-hasmenős tünetek esetén gondoljunk az éhezési ketózisra,
  2. figyeljünk a relatív inzulinhiányra,
  3. sporttevékenységnél csak a számunkra még elviselhető, és szükséges mértékű inzulincsökkentést alkalmazzuk és a megfelelő mennyiségű szénhidrátot (energiát) vigyük be.

(Név és elérhetőség a szerkesztőségben, a fotók csak illusztrációk.)

2015. augusztus