Kade Jones – 13 éves diabéteszes fiú emlékére

ST. GEORGE – 2014. július 22-én Marjie Jones és férje, Paul Jones a lehető legrosszabb hírt kapta, amit szülő valaha kaphat: legkisebb gyermekük meghalt.

grave-1

Kisfiúk, a 13 éves Kade Jones Salt Lake Citybe utazott egyik legjobb barátjával a Westminster főiskola többnapos kosárlabda edzőtáborába. Egy szobában aludtak a táborban, sőt, barátjának a nagymamája is elutazott a fiúkkal a városba, hogy azonnal ott legyen, ha bármire szükségük lenne. Kade életében utoljára az indulás pillanatában találkozott szüleivel.

Célunk, hogy az emberek megtudják, hogy ő egy csodálatos, aranyszívű, örökké vidám fiú volt – mondta Marjie Jones – és többet érdemel annál, hogy csak úgy, egyedül meghaljon egy edzőtáborban és az egész esetet a szőnyeg alá seperjük. Minden szülőnek tudnia kell, hogy ez akár az ő gyermekükkel is megtörténhet!

A mindig vidám és melegszívű Kade Jones

A mindig vidám és melegszívű Kade Jones

A bírósági iratokban a Westminster főiskola vezetése tagadja, hogy Kade haláláért az intézmény dolgozói a felelősek. A sajtóban megjelent egy cikk, melyben az iskola szóvivője „szörnyű helyzetnek” nevezi az esetet. Ezen a cikken kívül az érintett egyelőre nem nyilatkozik a történtekről.

 

A Jones család beszámolója az eseményekről

Marjie szerint Kade már 13 éves korában csaknem 6 láb (183 cm) magas volt és rajongott a sportért. Régóta kérlelte szüleit, hogy jelentkezhessen a kosárlabda edzőtáborba, amit 2014 nyarán meg is engedtek neki. Kade 1-es típusú cukorbetegséggel élt együtt, ám édesanyja állítása szerint emiatt még sosem lett rosszul.

Még sohasem fordult elő, hogy a cukorbetegség miatt rosszul lett volna, soha – mondta Marjie. Marjie és a férje aggódtak Kade jövője miatt, féltek, hogy betegsége akár komolyan is veszélyeztetni fogja egészségét, ám arra még legrosszabb álmukban sem gondoltak, hogy számos edző, sportoktató és más alkalmazottak felügyelete alatt fogják elveszíteni kisfiúkat.

Amikor Kade megérkezett a tábor helyszínére – mesélte az édesanya – rögtön felhívott minket és vidáman újságolta, hogy jól érzi magát és izgatottan várja az edzés kezdetét. Ez volt az utolsó alkalom, hogy hallottam a hangját. Marjie Jones azt mondta még mindig nem tudják pontosan, hogy mi történt a fiukkal, azt is utólag tudták meg, hogy a megérkezés után nem sokkal Kade rosszul lett.

Elmondták, hogy Kade a táborba érkezés után hamarosan elkezdte rosszul érezni magát, majd hányt is és a állapota a nap folyamán egyre csak romlott – tudtuk meg az édesanyától.A szülők úgy tudják, hogy Kade-t rosszulléte után beküldték az edzői szobabába pihenni. A többi programon már nem tudott részt venni és aznap már se ebédet se vacsorát nem evett.

Kade szüleivel ...

Kade szüleivel …

Marjie a jelentkezésnél leadott minden szükséges papírt fia betegségéről a tábor szervezőinek; felsorolta gyógyszereit, leírta a kezelőorvos tanácsait, továbbá felírta az össze Salt Lake City közelében lakó családtagnak a telefonszámát, akiket vészhelyzetben azonnal értesíteni lehetett volna. Mindezek ellenére, senkit se hívtak fel a tábori felügyelők. Azt mondta, Kade nem részesült semmiféle egészségügyi ellátásban és valószínűleg az alkalmazottak egyike sem olvasta el a leadott iratokat, vagy ha el is olvasták, nem törődtek vele.

Mindent tudtak, amire szükségük lett volna – mondta Marjie –, hiszen a jelentkezésnél kötelező volt leadni a fiam betegségéről tájékoztató papírokat, ám mégse használták ezeket életének megmentésére. A megérkezés után az életveszélyes diabéteszes ketoacidózisnak (DKA) nevezett állapot tünetei jelentkeztek a fiúnál, melyek közül az egyik legjellemzőbb a hányás. A Mayo Clinic kórház orvosai szerint, ha egy cukorbeteg hányni kezd és nem képes folyadékot és ételt magához venni, a beteget azonnal kórházba kell szállítani.

Marjie Jones nem várta el, hogy a tábor szervezői egyben egészségügyi szakértők is legyenek, viszont azt igen, hogy értesítsék a szülőket arról, hogy a fiúk rosszul érzi magát és nem is tud részt venni az edzéseken.

Egy telefonhívás elég lett volna és Kade még most is közöttünk lehetne – mondta Paul Jones.

Hozzátette azt is, hogy nem Kade feladata volt a telefonálás, mivel erre egy beteg gyermek nem képes. Felesége szerint, ha fiuknál valóban a diabéteszes ketoacidózis állapota alakult ki, akkor nem lett volna elég ereje telefonálni – ami így is történt. A megérkezés utáni beszélgetést leszámítva a mobiltelefonja aznap már nem jelzett több hívásindítást. A másik bizonyíték – tette hozzá Marjie –, hogy egy 13 éves fiú, akinek iPhone-ja van, ha unatkozik, azonnal az telefonjához nyúl. Ám Kade aznap már egyáltalán nem használta mobilját, se SMS-t, se más üzenetet nem küldött már.

Megtudtuk, hogy Kade-t és barátját átkísérték a kollégiumi hálószobájukba és az éjszaka folyamán senki se figyelt rájuk, teljesen egyedül maradtak – folytatta Marjie – Másnap reggel Kade szobatársa kiment a szobából zuhanyozni. Azt mondta, Kade ekkor még horkolt. Valójában ekkor már diabéteszes kómában lehetett. – Amikor a szobatárs visszament, Kade a földön hevert. A szeménél és az arcánál hatalmas seb futott végig. Valószínűleg esés közben nekiütközhetett az éjjeliszekrénynek – fejezte be az édesanya. Végül egy egészségügyi dolgozó közölte velünk, hogy a fiunk halott. Ekkor – hangsúlyozta – még mindig nem hívtak fel a Westminster iskolából. A szülők elmondták, hogy a fiúnál még sosem jelentkeztek a diabéteszes ketoacidózis tünetei, ezért teljesen ismeretlen volt számára ez a helyzet.

A cukorbetegségén kívül Kade egészséges gyermek volt – mondta édesanyja –, biztos vagyok benne, hogy fogalma sem volt, mi történik vele. Eddig még soha nem alakult ki nála ketoacidózis. Nem értette, mi ez. Bár felhívott volna valaki minket! Ha megtudtuk volna, hogy hányt, figyelmeztetni tudtuk volna a szervezőket, hogy azonnal mentőt kell hívni, mert sürgősen kórházba kell jutnia!

Majie Jones ezt tette hozzá végezetül a történtekhez: A baleset utáni első napokban felhívott egy ott dolgozó biztonsági őr, az intézmény biztonsági főnöke és a főiskola dékánja és bevallották, hogy nem tökéletesen jártak el az ügyben. A biztonsági őr szó szerint ezt mondta nekem: Mrs. Jones, a vészhelyzetek kezelésére bevált módszereink vannak, ám most valahol hibát követtünk el, ezért alaposan meg fogjuk vizsgálni az ügyet és kiderítjük, mi lehetett a hiba oka.

 A per

A Jones család és a Westminster főiskola közötti per Kade halálának ügyéről jelenleg is folyamatban van. A Westminster főiskolának vállalni kell a felelősséget a helytelen döntésükért, hiszen nem tettek semmit, hogy megakadályozzák a tragédiát. A döntést jóvátenni már nem lehet, mert a kisfiam sohasem jön vissza. Azért indítottunk pert, hogy a későbbiekben biztosak lehessünk abban, hogy a Westminster iskola és más intézmények eleget tesznek az ígéretüknek, miszerint a táborokban vigyáznak gyermekeinkre – nyilatkozta Marjie.

grave-e1433870170202-225x300

A bírósági iratokban leírtak alapján a Westminster iskola vezetése tagadja, hogy bármit elrontottak volna, vagy, hogy a fiú haláláért ők lennének a felelősek. Feltételezik, hogy Kade már a táborba érkezés előtt halálos beteg volt. A dokumentumokban az iskola képviselői továbbá azt is leírták, hogy az edzők egyik edzésről sem küldték ki a fiút, csupán engedélyezték neki, hogy ha állapota megkívánja, akkor pihenjen az edzői szobában. Állításuk szerint, Kade több programban is részt vett a délelőtt folyamán, és néhány délutáni edzésen is bent maradt a tornateremben, ahol figyelte a többiek játékát.

Ám a dokumentumokban a következő is olvasható: „A Westminster iskola beismeri, hogy Kade sok időt töltött az edzői irodában pihenéssel.” A főiskola, az általuk benyújtott iratokban hanyagsággal vádolja Kade-t, a szüleit, a szobatársát, szobatársa nagymamáját és minden egyes orvost, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Kade részt vegyen a több napig tartó táborban.

A Westminster iskola szóvivője közölte, hogy az alábbi cikken kívül egyelőre nem nyilatkoznak az esetről:

Ez egy szörnyű helyzet, semmi sem pótolhatja azt az örömöt, amit ez a kedves fiatalember okozott a szüleinek és családjának. Legfőbb célunk volt eddig, és marad ezután is, hogy megtegyünk mindent a fiú szeretteiért. Azon fáradozunk a tragédia óta, hogy a Jones család minden kérését teljesítsük, továbbá biztosítani fogjuk, hogy Kade emléke örökké éljen. Csalódottnak éreztük magunkat, mivel minden erőfeszítésünk ellenére, ami többek között jelentős anyagi támogatást is jelentett, a Jones család úgy döntött nem zárja le az ügyet és tovább folytatja a bírósági pert. Ám továbbra is nagy bizalommal fordulunk feléjük és megpróbálunk mindenben a segítségükre lenni. Felvettük a családdal a kapcsolatot, hogy kifejezzük legmélyebb sajnálatunkat és együttérzésünket. Az intézmény minden tagja gyászolja a fiút és támogatni fogjuk a családot bármilyen jövőben felmerülő probléma esetén.

Eleinte az iskola vezetője valóban segítőkész volt; felajánlotta, hogy kifizeti a temetést és az egyéb költségeinket – mondta Marjie –, de amikor kiderült, hogy bepereljük az iskolát, a hozzáállása a helyzethez nagyon megváltozott.

kade-mom-2-224x300

Paul Jones elmondta, ha sikerül megnyerni a családnak a pert, a szerzett összegből egy alapítványt fognak létrehozni, amelynek célja, hogy az emberek jobban megismerjék a cukorbetegséget, ezzel megkönnyítve a cukorbeteg gyermekek életét. Nem akarjuk, hogy csak úgy feledésbe merüljön az eset – tájékoztatott Marjie Jones minket. Úgy értem, a mi fiúnk azért halt meg, mert nem ismerték az emberek a cukorbetegséget és nem hagyhatjuk, hogy ez más gyermekével is megtörténhessen. Kade akarná, hogy ezt tegyük. Szerette az embereket, szeretett segíteni nekik. Szerette a gyerekeket. Ezért nem merülhetünk el a saját önsajnálatunkban. Azt akarjuk, hogy életének célja legyen és az emberek ne felejtsék el őt.

Cikk szerzője: Cami Cox Jim 

Fordítás: Lőrinc Zsuzsanna  

Kapcsolódó cikkeink:

Hányás és a diabétesz

Hogyan készült fel Martin az erdei iskolára?

Diabéteszes gyerekek történeteit itt olvashatod.

Hasmenés és a diabétesz

Hányás és a hasmenés gyógyszeres kezelése

Forrás: www.stgeorgeutah.com