Én és a testvérem – Máté története

Amikor Panna 10 hónaposan cukorbeteg lett, Máté még nem töltötte be a 4. életévét. Kisgyerekként kimondott nagyon sok olyan dolgot, ami számunkra a kezdetek kezdetén még csak tudatalatti félelmeinkben létezett és szembesülni sem nagyon akartunk vele, viszont ennek ellenére neki (és magunknak is) válaszolni kellett a kérdésre, elevenünkbe vágó őszinteséggel.

19457937_1407253329364478_2089875354_o

2011. április 10-én éjjel került Panna kórházba és ürült ki otthon, a hálóban álló kiságy csaknem két hétre. Amikor az ember lánya a könnyeit nyeli és próbál ebben, az addig idegen világban helyt állni és fáradtan hazaér pihenni kicsit, akkor cseppet sem könnyű egy fiúcska kérdéseit, aki számára szintén felborult a világ rendje, még megválaszolni. Soha nem felejtem el, amikor reggel arra ébredtem, hogy áll Máté az üres kiságy mellett és csak néz bele. Mondtam, hogy tudod, még mindig kórházba van és megyek vissza hozzá. A válasz annyi volt „Tudom, de azt hittem, kicsit hazahozod magaddal.” és nézett tovább a kiságyba. Majd pár nap múlva megkérdezte, hogy „Panna akkor most meg fog halni?!”.

fejekA kérdések az évek alatt nem fogynak el, csak átalakulnak, mindennapi kifejezések és teendők beépülnek az életünkbe. Ha Pannának alacsony a cukra, a bátyja is sorban áll a szénhidrátért, mert ha a kicsinek jár, neki is. A minap történt, hogy lefekvéskor szükség volt még egy kis innivalóra, amit természetesen Máté is kért. Kicsit türelmetlenül mondtam neki, hogy ne igyon ő, mert amúgy is volt már fogmosás és ő nem cukorbeteg. A válasz a következő volt tőle „De! Nekem is alacsony a cukrom, mert én is cukorbeteg vagyok, csak olyan mint a papa, úgyhogy nem kell mérnetek meg kanült szúrni.” (A papa 2-es típusú.) Hát, erre csak annyi szaladt ki a számon, hogy „Meg ne próbáld!”.

Az eltelt idő alatt a dolgok megszépítő messzeségbe kerülnek. Amikor Panna nyáron nem ment oviba, akkor azt mondta Máté, hogy „Milyen jó neked, bezzeg én mindig jártam.”. És valóban, járt és volt is bőven lelkiismeret-furdalásom miatta, hogy a kicsi oviban, a még kisebb meg itthon. De az éjszakai kelések, a folyamatos tennivaló mellett ezt tartottam a legoptimálisabb megoldásnak. A déli rapid inzulin és az ebéd “beétvágytalankodásának” végére pedig már tudtam, hogy az oviban alvásidő van. Hiába szerettem volna két helyen lenni egy időben, nem tudtam. Így csak a délutáni alvás után mentünk a tesóért.

szenzoros tesókBevallom, hogy annak, hogy ez az írás megszületett, konkrét oka volt, mely elgondolkodásra késztetett. Pár hete írtam Panna cseles kanülcseréjéről>> itt és utána mutattam a megjelent írást és képet a családnak. Máté a következőt mondta: „Ez nem igaz, hogy már megint Panni. Én soha nem vagyok sehol.” És igen, ilyen egyszerű a világ, ami az egyiknek jár, a másiknak is.

család 1Így én is ismét, sokadszorra magamba néztem és remélem, hogy bűnöm talán megbocsátást nyer.

2015. április

Tesch Zsanett, Máté és Panna anyukája

 

 

 

 

 

Még több történetet olvashattok ide kattintva. 

– Levi, a kalandor történetét itt,

– Veronika történetét itt,

– Angliában élő diabéteszes kisfiú történetét itt érhetitek el.

Tippek, ötletek diabéteszes gyermekek élethelyzeteinek megoldásához itt.

– Panna cseles kanülcseréjéről itt olvashattok.

– Veronika játék inzulinpumpáját itt ismerhetitek meg.