Balázs és az Ő Anikóka Nénije

Balázska 2020.03.14-én lett diabos. Miután kijöttünk a kórházból még két hétig táppánzen voltunk itthon, hogy kialakuljon a napi rutin. A két hét letelte után a mamáktól kaptunk segítséget, majd én home office-ban voltam (covid járványhelyzet végett), így tudtam figyelni egész nap Balázskára. Oviba már nem vittük abban a tanévben, mivel meg tudtuk oldani családi körben a felügyeletet.


Jött a nyár, szépen kialakult a napi rutin, már nem remegett a kezünk egy-egy hipókezelés során. A nyár folyamán jeleztük az óvodai intézményvezetőnek és óvónéninek, hogy Balázska diabos lett, akik kérték, hogy a tanév kezdete előtt találkozzunk és beszéljünk a diabéteszről,
annak napi kezeléséről, mivel nincs az oviban diabos kisgyerek. A találkozó sajnos nem jött össze, így az első tanítási napon ejtettük meg a megbeszélést, amin részt vett az intézményvezető, az óvónéni (aki ebben az új tanévben csatlakozott Balázska csoportjához), szintén ebben az évbe a csoporthoz csatlakozó óvóbácsi �� és nem utolsó sorban (sőt!) Anikó
néni, a dada.

Nagy vonalakban elmeséltük történetünket, majd az előre elkészített napirendet is átadtuk részükre, amelyen együtt végig is mentünk, közben ők szorgosan jegyzeteltek. Sajnos mivel az első tanítási napról volt szó, így kb. fél órába kellett a megbeszélést lefolytatni. Annyira tömény ismereteket kaptak, hogy sikerült őket jól megijeszteni, a végén pedig sokként érte őket a Glucagon injekció.

Eltelt az első hét, az intézményvezető újbóli találkozót kért. A találkozó előtt olyan érzésünk volt, hogy most jön a „fekete leves”, nem tudják Balázskát vállalni, és jobb lenne mindenkinek, ha keresnénk egy másik óvodát. Szerencsére a megérzésünk nem igazolódott be, de az első találkozáson elhangzottak miatt valóban féltek az új helyzettől az óvodapedagógusok. Most több időt beszélgettünk, volt szó a szenzorról, illetve a cukormérések számát is csökkentettük azon esetekre, amikor a szenzi jelez. A Glucagont is újra átbeszéltük, megnyugtattuk őket, hogy azt az óvodai dolgozóknak
nem kell használniuk, beadniuk. Ezen a beszélgetésen derült ki, hogy Balázska diabbal kapcsolatos felügyeletét Anikó néni fogja ellátni, ami a vércukor szenzoros figyeléséből, vércukor méréséből, szükség esetén a hipó-és hiper kezeléséből, valamit az általunk csomagolt, illetve az ovis ételek porciózásából fog állni.

Anya és Balázs


Anikó dadus néni (itthon Balázs Anikókának hívja ��) a Balázskával kapcsolatos feladatokat önként, mindenféle javadalmazás nélkül vállalta a rendes ovis teendőin felül. Engedélyezésre került részére, hogy a mobil telefonját magánál tarthassa azért, hogy mi el tudjuk érni, ha szükséges. Feleségemmel (akit szintén Anikónak hívnak) a munkahelyen, illetve én a home office-ba kb. 10-20 percenként frissítettük a szenzis cucu eredményeket, hogy időben tudjunk reagálni, és hívni Anikó nénit, amennyiben szükséges.

A gyomrunk minden egyes napon görcsbe rándult az első két hétben mikor elbúcsúztunk Balázskától az ovi ajtajában, de Anikó néni mikor átvette tőlünk kedves kérdései és mosolya azért valamelyest nyugtatóan hatotta
ránk. Mikor megvolt az első hipó kezelés telefon útján, aznap délután Anikó nénivel beszéltünk személyesen is, mikor mentünk Balázskáért. Elmondásából az éreztük, hogy ő is ugyanúgy érezte magát mint mi annó mikor hazajöttünk a kórházból és magunkra voltunk utalva.

Mára már nagyon jól belejött a napi rutinba, szuperül porciózza az óvodai ételt, vagy általunk beküldöttet, amiból a cucu eredményhez mérten lecsíp ha szükséges, vagy ha előrejelzést hall Balázska telefonján, akkor közbelép, hogy elkapja a cucut egy nagy udvari játszadozás közben. Saját költségén telefonál, ha előbb észleli a jelzést mint mi (mivel már nem 20 percenként, hanem kb. óránként csekkoljuk’ a telefonunkat feleségemmel) és kérdezi,
hogy mit tegyen, de közben a kérdésben már javaslatot is felvázol, amit mi általában jóvá is hagyunk és megköszönünk neki. Ezeken felül a következő hét étlapját elküldi részünkre, szól, ha valamelyik ovis társnak szülinapja van és kellene vinni rágcsit, édességet, kb. és már azt is jelzi, ha szabadságra megy, illetve sokszor munkaidejének lejáratát követően is
megvár bennünket mikor átadja Balázskát, hogy tudjunk néhány szót beszélni.
Hálánkat nem tudjuk elégszer kifejezni részére, amit massangeren, és szóban is megteszünk, de ő nagyon szerényen, csak annyit válaszol:

„Ne viccelj, nagyon szívesen teszem Érte, ez természetes.”

Valamint van egy másik szó is ami nagyon tetszik nekünk. Azt akkor küldi, ha értesítjük például, hogy jó lenne ebéd előtt mérni, vagy elég lesz csak egy negyed alma is, amire küldi is gyorsan a választ: „Oksi” ��.

Anikóka néni és Balázs

Anikó néni anyagi ellentételezés nélkül segít Balázska óvodai mindennapjaiban. Ilyen példaértékű, önzetlen, odaadó, rengeteg szeretetet nyújtó emberrel ritkán találkozni. Nagyon boldogok vagyunk, hogy Ő van az intézményben, és a meghosszabbított kezünkként törődik első szülött gyermekünkkel, körülbelül olyan szinten, mintha azt mi tennénk.

Mi diabos szülők tudjuk igazán, hogy mennyire sokat jelent egy ilyen nagyszerű Ember, milyen megnyugvással tölt el bennünket, ha gyermekünket biztonságban tudhatjuk a nap minden percében.

Sárosd, 2021. június 11.

Tarr Zoltán, Tarrné Szalai Anikó és Tarr Balázs